DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

DTM: Remek csaták és Audi-győzelem a Nürburgringen

Második győzelmét szerezte címvédőként az Audi 31 éves pilótája - a német elejétől a végéig uralta az első nürburgringi versenyt, mögötte azonban nem kímélték egymást az ellenfelei.

Izgalmas futammal folytatódott a 2018-as DTM-szezon az Eifel-hegység lankái alatt: Rast megőrizte a vezetést a rajt után, fokozatosan kezdte kiépíteni előnyét, s mivel nem hibázott, végül is sima győzelmet aratott, ebben a szezonban második alkalommal. Bruno Spengler viszont nem szakadt le Gary Paffettről: ennek meg is lett az eredménye, a 14. körben ugyanis átvette tőle a második helyet, s bár a kiállások után ismét közel kerültek egymáshoz, a Mercedes-pilótának meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.



Azonban ez is elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést a tabellán, legfőbb riválisa, Paul di Resta ugyanis az utolsó helyen zárt, miután összeakadt Philipp Enggel, és megpördült – a BMW-s áthajtásos büntetésre ítélte a versenybíróság. A futam egyik legjobb versenyzését Timo Glock mutatta be, aki előbb felugrott a kilencedik helyre, majd Daniel Juncadellával vívott csatájából is győztesen került ki. A bokszkiállásokat követően egészen a negyedik helyre furakodott fel, és az utolsó körökben Paffettet szorongatta a dobogóért, ám az utolsó előtti körben átvágni kényszerült a sikánt, így meg kellett elégednie pozíciójával.

Márkatársa, Marco Wittmann zárt ötödikként, az utolsó előttiként cserélő Mike Rockenfeller pedig a hatodik helyen ért célba. A top 10-et a gyenge rajtja után felzárkózó Pascal Wehrlein, Loic Duval, Augusto Farfus és Nico Müller egészítette ki.

A verseny végeredménye:


Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: