DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

Ütköztek a bajnokesélyesek, újabb Audi-siker

Már a rajtnál eldőltek a legfontosabb kérdések a DTM második magyar versenyén: Ekström mindenkit lerajtolva nyert, a mögötte összeakadó Wittmann és Mortara közül pedig utóbbi húzta a rövidebbet.

Vasárnap délután negyed négykor rajtolt el a Német Túraautó Bajnokság második versenye a Hungaroringen – de csak miután Robert Wickens rossz helyre állt fel a rajtrácson, s ezért újabb felvezető kört kellett megtenniük a versenyzőknek. A start pedig elképesztően kaotikusan alakult: a pole-pozíciós Edoardo Mortara borzalmasan jött el, így Mattias Ekström azonnal megelőzte, viszont azt már nem akarta hagyni, hogy bajnoki riválisa, Marco Wittmann is elmenjen mellette, így a két esélyes összeért – a bmw-s csak a szerencsének és Jamie Greennek köszönhette, hogy nem forgott meg. Végül mégis az audis jött ki rosszabban a dologból, hiszen ki kellett állnia a bokszba a sérült autója miatt, ráadásul veszélyes vezetés miatt figyelmeztették is.

A kavarodás után a hockenheimi szezonzárót kihagyó Ekström vezetett Adrian Tambay és a nagyot rajtoló Daniel Juncadella előtt, míg Wittmann a negyedik helyen haladt. A bokszkiállásokat is ők húzták az egyik legtovább: csak az utolsóként kereket cserélő Timo Scheider találta magát ideiglenesen az első pozícióban. Változás így is volt a sorrendben, Wittmannt ugyanis többen is lehagyták: Gary Paffett és Antonio Felix da Costa került a két évvel ezelőtti összetett győztes elé.

A hátralévő körökben is főként a hátsóbb régiókban láthattunk izgalmasabb küzdelmeket, ezt leszámítva viszont igencsak eseménytelenül pörögtek a percek. Mattias Ekström végül senkitől sem zavartatva húzta be a győzelmet, így első hellyel inthet búcsút ideiglenesen a DTM-nek és mehet harcolni a ralikrossz-világbajnoki címért. Tambay lett a második, az Audi fölényét pedig Juncadella törte meg a Mercedesszel. Wittmann pedig visszazárkózott a negyedik pozícióba, ez pedig azt jelentette, hogy 12 egységgel növelte előnyét a nullázó Mortarával szemben, így 26 pontnyi fórral érkezhet meg a néhány hét múlva esedékes fináléra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: