DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. január 28. szombat
Tereprali

Loeb újabb sikerével már második, helycsere a motorosoknál

Zsinórban ötödik szakaszgyőzelmével feljött az összetett ezüstérmes pozícióba a francia legenda – igaz, Al-Attiyah előnye közel másfél órásra hízott.

A második felvonását teljesítette a Dakar Rali mezőnye az Üres Negyednek is hívott sivatagban rendezett úgynevezett maratoni szakasznak, amely lényege, hogy a két nap között a táborban nem álltak az egységek rendelkezésére és segítségére a szervizcsapatok. Pénteken egy 185 kilométeres szelektív szakasz várt a résztvevőkre.

Az autósoknál most már tényleg nehéz szavakat találni Sebastien Loeb produkciójára, mivel sorozatban az ötödik részgyőzelmét húzta be – a szünnapot megelőző etap óta megállíthatatlan a francia legenda –, így már összességében hatnál jár a 2023-as kiírás során a Bahrain Raid Xtreme csapat Prodrive Hunterét vezető pilóta. Loeb mögött az egyedül versenyben lévő audis, Mattias Ekström volt ma a második bő háromperces hátránnyal, néhány másodperccel felülmúlva Nasser Al-Attiyah Toyotáját.

dakar-loeb-day12-rb



Ezzel a katari természetesen továbbra is magabiztosan vezeti az összetettet és úton van ötödik diadala felé, sőt két szakasszal a verseny vége előtt még növelte is az előnyét, ugyanis az eddigi második újonc, Lucas Moraes némi időt veszített pénteken, így Loeb átvette tőle az ezüstérmes pozíciót. Még a brazil debütánsnál is rosszabbul járt Henk Lategan, aki olyan sok időt bukott, hogy visszacsúszott a negyedikről az ötödik pozícióba, ezzel toyotás kollégája, Giniel de Villiers átlépte őt az összesítésben.

A motorosoknál új szakaszgyőztest ünnepelhettünk, az idei viadal során már a kilencediket: a Hondát erősítő Jose Ignacio Cornejo volt a leggyorsabb. A chilei 49 másodperccel előzte Daniel Sanderst (Gas Gas) és közel két perccel Toby Price-t (KTM). Utóbbi konstans teljesítménye azonban meghozni látszik a gyümölcsét, a korábbi győztes ausztrál ugyanis az élre állt az összetettben: immár ő vezet 28 másodperccel Skyler Howes Husqvarnája előtt (csütörtök után még ugyanennyi volt a különbség utóbbi javára).

dakar-price-ktm-day12-rb

Price 28 másodperces hátrányt fordított át 28 másodperces előnybe

 

Kettejük mögött továbbra is a szintén a kiegyensúlyozottságával az élbolyban szereplő Kevin Benavides áll a harmadik helyen 2 perc 40 másodperces lemaradással. A Honda részéről a negyed órára lévő Pablo Quintanilla áll a legjobban, de Cornejo lemaradása is csupán 23 perc a nyolcadik helyen. A nap vesztese az újoncként parádézó Mason Klein, aki csaknem fél órát bukott – igaz, még így is egy órán belüli a hátránya a tizedik pozícióban. A magyar származású motorosok közül az erdélyi Gyenes Emanuel a 30., a vajdasági Saghmeister Gábor pedig a 89. helyet foglalja el.

A quadosoknál Marcelo Medeiros már sorozatban a harmadik szakaszon nyert, míg az összetettben vezető Alexandre Giroud fórja hosszú idő után csökkent egy óra alá (igaz, egyetlen perccel): a második helyen álló Francisco Moreno Flores húsz percet harapott ki az argentin előnyéből. 

Frissítve: A kamionok között a hollandok csatájában Janus van Kasteren fontos lépést tett a győzelem felé, előnyét szakaszgyőzelemmel egy percről 33-ra növelte fő vetélytársa, Martin van der Brink előtt – a két Iveco mögött Martin Macik lemaradása már közel másfél óra. 

Az összetett állása a 12. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah, Toyota, 41:16:25; 2. Sebastien Loeb, Prodrive, +1:27:10; 3. Lucas Moraes, Toyota, +1:29:11; 4. Giniel de Villiers, Toyota, +2:22:21; 5. Henk Lategan, Toyota, +2:34:21

Motorosok: 1. Toby Price, KTM, 40:47:36, 2. Skyler Howes, Husqvarna, +0:28; 3. Kevin Benavides, KTM, +2:40; 4. Pablo Quintanilla, Honda, +14:54; 5. Adrien van Beveren, Honda, +16:14; 6. Luciano Benavides, Husqvarna, +20:00; 7. Daniel Sanders, Gas Gas, +20:03; 8. Jose Ignacio Cornejo, Honda, +23:14; 9. Matthias Walkner, KTM, +44:24; 10. Mason Klein, KTM, +54:58

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: