DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali

Büntették a szakaszgyőztest, Al-Attiyah egyórás előnyben a pihenőnap előtt

A vasárnapi nyolcadik szakaszt Loeb nyerte Sainz hátrasorolása után. Az autók közt egy óra felett, a motoroknál viszont alig több mint egy perc az éllovas előnye a Dakar Ralin.

A 367 kilométeres gyorsaságit végig vezette az érdemi versenyből pénteki balesete miatt kiszálló Carlos Sainz, de a szakaszgyőzelemtől ötperces időbüntetés fosztotta meg, melyet sebességtúllépésért kapott. Sebastien Loeb így második részsikerét szerezte 2023-ban, Nasser Al-Attiyah pedig második lett, megelőzve a harmadik helyre szoruló spanyolt.

A katari így tovább robog ötödik Dakar-győzelme felé: a hétfői szünetet megelőzően előnyét nem sikerült egy óra alá csökkenteni, sőt két perccel még növekedett is a különbség az összetett második helyen álló, napot negyedikként befejező csapattárs, Hank Lategan mögött. Az összetett dobogón álló harmadik toyotás, Lucas Moraes folyamatosan szakad le, a részsikernek köszönhetően azonban Loeb már a negyedik. Carlos Sainz hivatalosan 29 óra lemaradásban (ennek nagy része a pénteki kiesés miatt kapott büntetés) a sor végén, de a spanyol legalább mozgásban, ellentétben a versenyt feladó csapattárssal, Stephane Peterhansellel.

Kis különbségek a motorosok közt



Az Al Duwadimi és Rijád közti szakaszon az időjárás miatt törölt szombati szelektívvel ellentétben értékelték a motoros mezőnyt. Úgy nézett ki, hogy a mindössze második Dakarján induló, korábban második szakasz megnyerő Mason Klein átveszi a vezetést, de a 21 éves amerikai KTM-es szintén sebességátlépés miatt kétperces időbüntetést kapott, így összetettben maradt a második, másodpercre azonos idővel Kevin Benavidesszel. A napi értékelésben második lett a szakaszgyőzelmet megszerző Ross Branch mögött.

Az összesítést így továbbra is a csütörtökön élre álló Skyler Howes vezeti, előnye 1 perc 13 másodpercre zsugorodott Benavides és Klein előtt, miután vasárnap a mezőnyt nyitva csupán 21. helyen zárt. Az első hatot kiegészítő Toby Price, Pablo Quintanilla és Adrian van Beveren négy percen belül vannak az éllovashoz képest, azaz a motoros kategória, ahogyan megszokhattuk a Dakaron, az autóknál sokkal szorosabb küzdelmet vetít előre a folytatásra. Az első hétnek két nagy kiesője volt: a nyitó szakaszon vállsérülést szenvedő címvédő Sam Sunderland, valamint a 2020-as nyertes Ricky Brabec. Legjobb magyarként Gyenes Emánuel 34. helyen található a sorrendben.

A privát KTM-es Mason Klein a motor kategória meglepetésembere

A quad kategóriát Alexandre Giroud vezeti, több mint másfél órával a vasárnapot megnyerő Manuel Andujar előtt, a kamionok között pedig Ales Loprais Pragája áll az élen, 17 perccel Martin van der Brink Ivecója előtt.

A magyar kamionosok megkapták a mentőcsomagot

Hír érkezett a magyar kamionos egységről is: a Qualisport Racinghez megérkezett Magyarországról az a mentőcsomag, amelyet csütörtöki motorgondjaik óta vártak. Kovács Miklósék a javítást követően még visszaállhatnak a versenybe: a szabályok szerint legfeljebb három szakaszon belül van lehetőség a Dakar folytatására az értékelésen kívül, tapasztalatszerzés céljából.

Az összetett állása a 8. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah, Toyota, 31:02:58; 2. Henk Lategan, Toyota, +1:03:46; 3. Lucas Moraes, Toyota +1:20:22; 4. Sebastien Loeb, Prodrive, +1:52:06; 5. Giniel de Villiers, Toyota, +2:04:20.

Motorosok: 1. Skyler Howes, Husqvarna, 30:33:16; 2. Kevin Benavides, KTM +1:13; 3. Mason Klein, KTM +1:13; 4. Toby Price, KTM; 5. Pablo Quintanilla, Honda +3:45.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: