Qualisport
A Qualisport legnagyobb próbatétele
Fennállása során először vett részt a Dakar-ralin a Qualisport Racing csapata: a Scania-triót komoly próbára tette Szaúd-Arábia, az ügy azonban befejezetlen maradt…
részletek„Ez a Dakar már sokkal jobban hasonlít az eredetihez”
A Formula Podcast legutóbbi adásában a Qualisport Racing versenyzőjének, Kovács Miklósnak a navigátora, Czeglédi Péter volt a vendégünk, aki már öt Dakaron is túl van.
részletekCélban a magyar Scania a Dakar Ralin
Élvezetes tengerparti száguldással búcsúzott a 2023-as Dakar Ralitól a Qualisport Racing kamionos egysége. Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő számára tanulságokkal teli volt az első próbálkozás a világ legnehezebb terepralifutamán.
részletekNehezen szabadult a homoktengerből a Qualisport Racing
Ami rosszul alakulhat, az rosszul is alakul a Qualisport Racing számára a 2023-as Dakar Ralin. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László triónak ismét technikai gondjai adódtak, ezért kénytelenek voltak félbeszakítani a szaúd-arábiai viadal 11. szelektív szakaszát.
részletekA világ legnagyobb homoktengerébe érkezett a magyar Scania
Megérkezett a szaúd-arábiai Üres Negyedbe a Qualisport Racing kamionos formációja, ahol a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta Scania-egység sikeresen teljesítette a 2023-as Dakar-rali 10. szelektív szakaszát. A magyar kamionos formáció a kategória 16. helyén zárta a napot.
részletekSzárnyalt a Dakar-rali 9. szakaszán a magyar Scania
Jelesre vizsgázott a megjavított motorral a Scania Qualisport Hyena: a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kényszerszünet után kiváló teljesítménnyel tért vissza a 2023-as Dakar-rali mezőnyébe a viadal 9. szelektív szakaszán!
részletekMentőexpedíció után újra ordíthat a Hyena a Dakaron
Óriási erőfeszítések és komoly háttérmunka árán a Qualisport Racing kamionos egysége megjavította a Hyena versenykamion motorját.
részletekBüntették a szakaszgyőztest, Al-Attiyah egyórás előnyben a pihenőnap előtt
A vasárnapi nyolcadik szakaszt Loeb nyerte Sainz hátrasorolása után. Az autók közt egy óra felett, a motoroknál viszont alig több mint egy perc az éllovas előnye a Dakar Ralin.
részletekRijádban várja a mentőcsomagot a Qualisport Racing
A Scania Qualisport Hyena az asszisztencia kamion trélerén, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László pedig a stáb személyautójával jutott el Hailból Rijádba a 2023-as Dakar-rali hatodik szelektív szakaszának napján. Körvonalazódik a megoldás, amely újra mozgásba hozhatja a magyar versenykamiont.
részletekKényszerpihenő után folytatnák a Dakart a magyar kamionosok
Egész éjszakán át tartó munkálatok után biztossá vált, hogy a Qualisport Racing triója, Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő a Scania Qualisport Hyena versenykamion technikai problémái miatt nem vágott neki a 2023-as Dakar Rali hatodik szelektív szakaszának. A magyar csapat ennek ellenére sem adja fel a folytatást!
részletekMegtalálta a technika ördöge a Dakar-rali magyar kamionosait
Nem úgy alakult a 2023-as Dakar-rali ötödik szelektív szakasza a Qualisport Racing kamionosai számára, ahogyan remélték. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió technikai problémával fejezte be a napi távot, ráadásul az egész csapatra dolgos éjszaka vár Hailban.
részletekÓriásdűnék után lépett előre a Qualisport a Dakaron
Dűne, dűne és dűne! Vérbeli sivatagi menet volt a 2023-as Dakar Rali negyedik szelektív szakasza, azonban a Qualisport Racing kamionosai állták a próbát: a napot a 14. pozícióban fejezték be, ráadásul a kategória összesítésében előléptek a 17. helyre!
részletek