DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali

„Ez a Dakar már sokkal jobban hasonlít az eredetihez”

A Formula Podcast legutóbbi adásában a Qualisport Racing versenyzőjének, Kovács Miklósnak a navigátora, Czeglédi Péter volt a vendégünk, aki már öt Dakaron is túl van.

Magyar tekintetben a kétszeres Africa Race-győztes kamionos egység, a Qualisport Racing szereplése volt igazán érdekes számunkra az idei Dakar Rali. A saját építésű Scaniával induló alakulat versenyen kívül jutott el a dammami célig, Czeglédi Péter, a formáció navigátora pedig a célceremóniát követően a helyszínről osztotta meg gondolatait a Formula Podcast stábjával arról, hogy milyen is volt az idei megmérettetés. Ha valakinek, neki valóban van viszonyítási alapja: több mint két évtizede versenyez a világ sivatagaiban és a Dakaron sem csak Szaúd-Arábiában indult.



"Már öt Dakaron vettünk részt korábban, így van tapasztalatom a Szaúd-Arábián kívüli versenyekről is. Azt elmondhatom, hogy szervezettebb a verseny, mint korábban az afrikai vagy dél-amerikai viadalok esetében, viszont az időjárási körülmények itt sokkal szeszélyesebbek. Minket, kamionosokat szerencsére nem hátráltatott annyira a sárban tocsogás a nagy eső után, de a kisebb járművekkel versenyzőket jobban megviselte. Az eső persze a közösségre is rányomta a bélyegét, mert csak ültünk bent a kis barakkunkban, és vártuk, hogy elálljon az eső."

Mennyivel másabb vajon a sivatagi rész Szaúd-Arábiában, mint a világ más tájain? - tette fel a kérdést Gellérfi Gergő: "A sivatag az mindenhol sivatag, nem számít, hogy Dél-Amerikában, Afrikában, vagy éppen az Arab-félszigeten vagyunk. Hatalmasak voltak a dűnék, korábban el sem tudtunk képzelni ekkorákat, de szerencsére komolyabb probléma nélkül hagytuk magunk mögött a homokos etapokat."

A Formula Podcast ide vonatkozó adása itt hallgatható meg:

 

 

 A Formula Podcast támogatója a Vodafone Podcast Pioneers program!

Januári adásaink elkészítését többek között Végi Ádám, Móni István, Varga Csaba, Ort Noémi, Fehér Ákos, Bali Viktor, Bálint Ákos, Visi Ákos, Schneider Judit, Kocsis László és Surányi Marcell támogatták. Köszönjük nekik!

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: