DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Tereprali

Dakar: Hármas Toyota siker, új éllovas a motorosoknál

Kiválóan alakult a 9.szakasz a Toyota számára, miután Giniel de Villiers nyerte a napot, mögötte pedig két márkatársa zárt az első háromban. A motorosok között Matthias Walkner vette át a vezetést.

A korábbi etapokhoz képest rövidebb nap várt a Dakar-rali mezőnyére kedden, a résztvevőknek 287 kilométert kellett megtenniük Wadi ad-Dawasir környékén. A rövidnek mondható szakaszon nagy csata alakult ki a kétkerekűek között az élmezőnyben kialakult különbségek pedig elég kicsinek mondhatóak. A napot itt a Honda versenyzője, Nacho Cornejo nyerte, kevesebb mint másfél perces előnnyel a címvédő Kevin Benavides előtt, akit alig húsz másodperccel követett Ricky Brabec a harmadik helyen.

Mögöttük Matthias Walkner lett a negyedik, aki durván két percet kapott, ám ez is elég volt arra, hogy átvegye a vezetést az összetettben, miután az eddigi éllovas Sam Sunderland nyolc perccel maradl el a győztestől. Ami a magyarokat illeti Gyenes Emánuel ma a 44. időt motorozta, ezzel pedig tartja a 41. pozícióját az összetettben.



Az autósok között ma Giniel de Villiers volt a leggyorsabb, aki ezzel pályafutása 18. részsikerét aratta a Dakaron. A Toyota számára azonban nem csak ez okozott örömet, mivel két másik autójuk is a legjobb három között végzett, Henk Lategan a második, Nasser Al-Attiyah pedig a harmadik lett. A katari versenyző továbbra is vezeti az összetettet és ugyan tegnap bukott valamennyit az előnyéből, legnagyobb riválisa, Sebastian Loeb ma csak az ötödik lett a tegnapi győztes Mattias Ekström mögött, ami azt jelenti, hogy ismét távolodtak egymástól a felek.

A kamionok között nem változtak az erőviszonyok, a Kamazok még mindig verhetetlennek bizonyulnak. Ahogy az eddigi összes napon, úgy ma is szakaszt nyertek, közülük pedig Eduard Nikolajev volt a gyorsabb, két és fél perccel megelőzve csapattársát, a címvédő Dimitrij Szotnyikovot. Bár az első két helyet ezúttal sem sikerült tőlük elvenni, a harmadik pozícióban már a cseh Martin Macik ért be, aki alig maradt le Szotnyikovtól, mindössze három másodperccel kapott ki.

A quadosoknál Pablo Copetti volt ma a legjobb, Alexandre Giroud pedig a második, a francia viszont így is jelentősnek mondható 24 perces előnyben van amerikai riválisához képest.

Az összetett állása a 9. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah (Toyota), 30:10:04, 2. Sebastien Loeb (BRX) + 39:05, 3. Yazeed Al-Rajhi (Toyota) +58:44, 4. Orlando Terranova (BRX) +1:36:09, 5. Giniel de Villiers (Toyota) +1:45:01

Motorosok: 1. Matthias Walkner (KTM), 30:14:03, 2.Sam Sunderland (GasGas) +2:12, 3. Adrien van Beveren (Yamaha) +3:56, 4. Pablo Quintanilla (Honda) +4:41, 5. Kevin Benavides (KTM) +10:22 … 41. Gyenes Emánuel +6:14:14

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: