DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali (TR)

Hatalmas az érdeklődés a Majáliskola iránt

Nem egészen egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – elrajtol a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával, ám a szakágnak nem ez lesz az első idei rendezvénye. Ugyanis május 1-jén Tabajdon kerül megrendezésre az első tereprallye Majáliskola, amelyet egy három és fél kilométeres pályán a 2021-es esztendő első hivatalos tesztje fog követni.

A Tereprallye szakág újonnan megválasztott vezetősége mindent elkövet annak érdekében, hogy a sportág visszakerüljön oda, ahova mindig is tartozott. Ennek érdekében a tavalyi esztendőben a vírus áldozatává vált bajnoki szezon után 2021-ben egy hat állomásból álló Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokságot szerveztek, melynek szezonnyitójára, a Riverside Bajára május 7-én és 8-án kerül sor Pápócon. Ám senki sem szeretné, hogy valaki is felkészületlenül álljon rajthoz az első versenyen, így mindenki számára lehetőséget biztosítanak egy tesztre május 1-jén, ahol a szervezők reményei szerint a sportág valamennyi képviselője a tiszteletét teszi.

2021-tereprallye-iskola és teszt-Tabajd-1



„Nagyon sokat dolgoztunk azon az elmúlt majd másfél évben, hogy a poraiból ismét feltámasszuk a hazai tereprallyet. Éppen ezért szerveztük meg Tabajdon az év első hivatalos tesztjét, valamint a sportág iránt érdeklődők és az újonc versenyzők számára a Majáliskolát, amely a tereprallye rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket. Tabajdra azért esett a választásom, mert 2000-ben éppen itt rendeztem meg életem első versenyét, és most az akkori pálya megmaradt részén, egy három és fél kilométeres szakaszon teheti próbára mindenki a saját és versenygépének felkészültségét. A visszajelzések alapján a teljes bajnoki, illetve az újoncokat magába foglaló Challenge Kupa mezőnye itt lesz a rendezvényen” – fogalmazott Garamvölgyi Zoltán, a Majáliskola megálmodója, aki hozzátette, abban reménykedik a szakág vezetőivel egyetértésben, hogy sikerül hagyományt teremteniük a május 1-jei rendezvénnyel.

2021-tereprallye-iskola és teszt-Tabajd-2

A tereprallye iskola minden része egyébként végig szabadtéren zajlik majd – félnapos elméletet a félnapos gyakorlat követi majd az újak számára –, ám ennek ellenére szigorúan betartják és betartatják az érvényben lévő egészségügyi szabályokat.

2021-tereprallye-iskola és teszt-Tabajd-3

„Már most hatalmas az érdeklődés mindenki részéről, ám olyan sikeres autóversenyzők is jelezték a részvételüket, mint a korábbi rallye Európa-bajnok Bessenyei Zoltán, vagy éppen a rallycrossban többszörös magyar bajnok Révész Tamás. De kipróbálja magát a hazai rap egyik legnagyobb sztárja, Curtis is, aki szintén ott lesz Tabajdon. Sőt, lesz arra is lehetőség, hogy a média képviselői is egészen közelről megismerkedhessenek a sportággal, azaz megtegyék az első métereiket, mondjuk egy side by side kormánya mögött” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

2021-tereprallye-iskola és teszt-Tabajd-4

A Majáliskola és a teszt főszervezője hozzátette, hogy Krajnyák Péter szakágvezető és a szakági bizottság tagjai ezen az eseményen ismertetik a 2021-es idény terveit, valamint itt válik véglegessé a szezonnyitó Riverside Baja nevezési listája. Természetesen a vendéglátásról sem feledkeztek meg a szervezők, hiszen a tesztpálya szomszédságában található a remek tereprallye-versenyző, Lónyai Pál farmja, ahol minden résztvevőt szeretettel várnak majd egy jó ebédre.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: