Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. június 4. csütörtök
Tereprali (TR)

Elmarad a 2020-as Riverside Baja!

Idén már hatodszor rajtolt volna el a Nyílt Magyar Tereprali Bajnokság egyik legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, a Riverside Baja. Ám a kialakult egészségügyi helyzet miatt a viadal szervezői úgy döntöttek, noha mindent előkészítettek a versennyel kapcsolatban, 2020-ban nem rendezik meg a Riverside Baját.

A tereprali versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, és a debütálás azonnal történelmire sikeredett, hiszen a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt törölni kellett a beledi központú verseny utolsó szakaszt. Öt évvel ezelőtt ezzel a viadallal mutatkozott be Ausztriában a szakág, míg 2017-ben a rali bajnokság egyik futamával, az Iseum Ralival közösen rendezték meg, és több szakaszon ugyanott száguldott mindkét mezőny. Az elmúlt két esztendőben már Magyargencsre költözött a viadal, és ismét sikerült történelmet írni, ugyanis 2018-ban a tereprallye-s mezőny mellett az endurósok is összecsaptak egymással, míg tavaly rekordlétszámú induló vett részt a Riverside Baján. Természetesen 2020-ban sem akart szakítani a hagyományokkal Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezője, ám ezúttal a koronavírus világjárványa közbeszólt.

2020-Riverside Baja-bejelentés1



„Az idei lett volna a hatodik viadal a verseny történetében, amely az eddigi legtöbb települést, szám szerint hetet érintett volna. Ezúttal a versenyközpontot költöztettük volna az immár 1001 éves Kemenesmagasiba, ugyanis a legutóbbi két Riverside Baja házigazdája, Magyargencs a polgármester és a képviselőtestület egyhangú döntése miatt visszalépett. Kemenesmagasi mellett Pápoc, Vönöck, Kenyeri, Kemenesszentpéter, Csönge és Ostffyasszonyfa adott volna otthont a viadalnak. A pályákat kijelöltük, az engedélyek rendben voltak, ám a koronavírus közbeszólt. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy elhalasztom a futamot egy későbbi időpontra, ám a versenynaptárt megnézve rájöttem, egyszerűen nincs már hely egy ilyen szintű versenynek. Fájó szívvel hoztam meg a döntést, miszerint az idei Riverside Baja elmarad, és az érdekelt települések vezetőivel együtt abban bízunk, hogy 2021-ben már semmi nem akadályozhatja meg a verseny megrendezését” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

2020-Riverside Baja-bejelentés3

A főszervező hozzátette, egy másik nagy álmáról is lemondott, ugyanis visszalép a tereprallye szakágvezetői posztjáért való küzdelemtől.

„Évek óta tart a vita a szakág vezetésével kapcsolatban, és jelenleg nincs is betöltve a szakágvezetői poszt. Mivel egy évben három versenyt rendezek, köztük a HunGarian Baja világkupa-futamot, számos nemzetközi kapcsolattal és versenyzői tapasztalattal rendelkezem, így azt hittem, ilyen háttérrel segíteni tudok, ezért megpályáztam a posztot. Maga a választás sikertelen lett, új voksolás lesz majd valamikor ebben a kérdésben, és koránt sem biztos, hogy ott eldőlhet az új vezető személye. A sportág érdekében, valamint azért, mert egyszerűen belefáradtam az állandó, sehova sem vezető harcba, úgy döntöttem, hogy visszalépek a jelöltségtől. Sok sikert kívánok a szakágnak a továbbiakban” – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán, majd elmondta, az augusztus közepén tartandó HunGarian Baja és a november eleji Raid of the Champions versenyekkel kapcsolatban a végső döntést később hozza meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?