Steward
Héjas Szilárd
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 22. vasárnap
Tereprali (TR)

Riverside Baja: Zapletal uralja az autósok versenyét

Délután kettőkor elrajtolt a május 11-ig, azaz szombat estig tartó Riverside Baja, ami a Közép-európai Zónabajnokság és a Nyílt Magyar Tereprali Bajnokság soron következő futama.

Az első három szakaszt követően eddig minden a papírforma szerint alakul, hiszen az autósoknál máris több mint egy perces előnyt szerzett a többszörös Dakar-induló Miroslav Zapletal, míg a side by side kategóriában a lengyel Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz, a motorosoknál pedig a szlovák Jozef Oprchal várja az élen a szombati folytatást, amikor hat szakasz vár majd a mezőnyre.

A tereprali versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, azaz a mostani verseny már az ötödik a viadal történetében. Noha az utolsó pillanatban a hét eleji zord időjárás és a rengeteg csapadék miatt az utolsó pillanatban még át kellett tervezni a pénteki pályákat, utólag nyugodtan kijelenthető, hogy semmilyen bonyodalmat nem okozott a változtatás.

2019-Riverside Baja-péntek-1nap-zapletal

Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője elmondta, annak ellenére megdőlt a verseny eddigi részvételi rekordja, hogy végül az előzetesen nevező 66 versenyzőből 53 rajtolt el pénteken délután. Ráadásul a hazai bajnoki viadalokhoz képest nagyon komoly mezőny gyűlt össze: 18 autó, 18 side by side, illetve 17 motoros és quados.

Az első nap nem hozott meglepetést, hacsak azt nem vesszük annak, hogy a motorosok tavalyi bajnoka, Kárpáti Péter versenygépe az első szakaszon kétszer is leállt, így a Laller Racing Sportegyesület versenyzője azonnal kiszállt a győzelemért folytatott harcból. A motorosoknál így a szlovák Jozef Oprchal áll az élen, előnye mindössze öt másodperc honfitársa, Bodor Róbert előtt, míg a harmadik helyen a szintén szlovák Jan Hudák várja a folytatást, igaz, neki már 1:14 perc a hátránya az elsőhöz képest. A legjobb magyar az első három szakasz után a 6. pozíciót megszerző Nagy Tamás az első napot követően.

A side by side kategóriát egyelőre kisajátították a lengyelek, már ami a legjobb helyezéseket illeti. Az első helyen a Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz páros áll, előnyük 17-17 másodperc az Artur Brzozowski, Maciej Piotr Albinowski, és a Marek Kubiczek, Artur Janda kettősök előtt. Ebben a kategóriában a legjobb magyar az első napot követően az ötödik helyen álló Kéry Szilveszter és Bartha Barbara, akiknek mindössze 58 másodperc a hátránya az élen állókhoz képest, azaz a szombati hat, hosszú szakaszon még akár a győzelemért is harcolhatnak.

Az autósok között a többszörös Dakar-induló, Miroslav Zapletal, Marek Sykora kettős vezet, előnyük már 1 perc 4 másodperc az első szakaszt fölényesen megnyerő lengyel Wlodzimierz Grajek, Piotr Brakowiecki előtt, akik mögött további egy másodperc hátrányban a szintén lengyel Pawel Molgo, Janusz Jandrowitz várja a szombati folytatást. Az autósoknál az idei Africa Race-t is teljesítő Varga Imre, Toma József a legjobb magyar induló, ők az abszolút 8. helyen állnak, ugyanakkor kategóriájukban eddig elsőként teljesítettek.

Természetesen a tereprali szerelmesei számára nézői pontokat, időtervet, nevezési listát és minden hasznos információt a verseny hetében feltesznek a Riverside Baja hivatalos weboldalára – https://www.garzoneracing.com/en/races/riverside-baja-2019/ – és Facebook oldalára – https://www.facebook.com/riversidebaja/ –, és ezeken az oldalakon egyrészt nyomon követhetik a verseny aktuális állását, másrészt a nap végén videoösszefoglalókat is megnézhetnek a teljesített szakaszokról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?