DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Korda: Győzelem Szentgyörgyi Gábor emlékére

Egykori versenyzőtársa emlékének ajánlotta az Euro-Tools Kupa péntek délutáni prológján elért magabiztos szakaszgyőzelmét Korda Erik, aki Csató Attilával az oldalán 8 másodperces előnyre tett szert.

A tereprali bajnokság vérkeringésébe idén bekerülő bábolnai futam a szokásoknak megfelelően egy rövid prológ szakasszal vette kezdetét, melyen Korda Erik beváltotta verseny elejei ígéretét és azonnal rápattant a gázra. A bevállalós autózásnak meg is lett az eredmények, hiszen Erik és „Billy” a mindössze öt kilométeres pályán nyolc másodperccel előzte meg a szakaszt a második legjobb idővel záró bajnoki címvédő Fekete/Tóth kettőst.

korda_eurotools



 „Nagyon érzelem dús nap áll mögött, nagyon sokféle érzés kavarog most bennem és sajnos kicsit szomorúak vagyunk.” – mondta Korda Erik a pénteki nap végén. ”A futamra barátom és egykori versenyzőtársam, Szentgyörgyi Gábor temetéséről érkeztem, aki mellett versenyzői pályafutásomat kezdtem. Rajta kívül még egy nagy veszteség érte ma a terepralit, sajnálatos módon Dr. Zelkó Zoli is távozott közülünk. Tövig nyomtam a gázt, hogy szakaszgyőzelemmel adózhassunk emlékük előtt, mert biztos vagyok benne, hogy fentről ma is figyeltek minket.”

A prológot követő immár megszokott rajthelyválasztó ceremónián végül nem történt különösebb meglepetés, az első öt helyezett páros is pénteki helyezésének megfelelően kapott rajthelyet, a szombati hat szelektív szakasznak így Korda Erik és Csató Attila HRX Fordja vághat neki az első helyről.

Az Euro-Tools Kupa állása az 1. nap végén:

1. Korda/Csató, HRX Ford 2.05

2. Fekete/Tóth, Toyota Hilux +8 mp

3. Fazekas/Szenáki, BMW X6 +10 mp

4. Fodor/Mesterházi, Ford Ranger +16

5. Ourednicek/Vaculik, H3 +21

A Korda Racing összefoglaló videója:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: