DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Hango a terepralis szezont is megkezdte

Bár a ralikrosszban már két összecsapáson is túl vannak a versenyzők, köztük Hangodi Zoltán, a terepraliban még csak most ébrednek téli álmukból a versenygépek. A HQ Racing pilótája a 10. pozícióból várhatja a folytatást.

Hangodi Zoltán egyik szeme nevet, a másik sír: nevet, mert végre megkezdődött a terepralis idény, amit a hosszú kihagyás után már nagyon várt a csapat, és sír, mert az antré, egészen pontosan a Duna Aszfalt Kupa 12 kilométeres prológja nem egészen a várt eredménnyel zárult. Hango csupán a tizedik pozícióból várhatja a folytatást, igaz, lemaradása mindössze 44 másodperc, ami a szombati 220 kilométernyi szelektív szakasz tükrében egyáltalán nem tűnik soknak.

hango_2015dunaa



“Nem egészen erre számítottam, bár azt kell mondjam, egy kicsit el is óvatoskodtam a prológot. Nem igazán éreztem az autót, és ez a mély homok nem is feküdt neki túlságosan, de az esti szervizben egy kicsit változtattunk a guminyomáson, ami valószínűleg javít majd a helyzetünkön holnap. A 10. idő nem túl jó, mert a legjobb ötben szerettem volna végezni, de a hátralévő szakaszok hosszának fényében a lemaradásunk még bőven ledolgozható, remélem, holnap sikerül javítanunk” – értékelt a pilóta.

Holnap két hazai viszonylatban igen hosszúnak számító szelektív vár a mezőnyre, kétszer 110 kilométert száguldanak a versenyzők Bugac térségében, majd vasárnap újabb 94 kilométernyi szelektívvel zárul a Duna Aszfalt Kupa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: