Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. június 21. csütörtök
SimTech

A kerékpárosoknak fejlesztett okosdzsekit a Ford

Íme egy ragyogó ötlet: az okosdzseki jelzi a kerékpárosnak, ha kanyarodni kell, a többieknek pedig azt, hogy kanyarodni fog...

A kerékpárosok nehezebben tájékozódnak a zsúfolt utakon, hiszen állandóan a forgalomra kell figyelniük, így nem jut idejük a navigációs alkalmazást nézegetni. Ha mégis a képernyőre pillantanak, az bizony kockázatos a számukra – sőt a többi közlekedő és a gyalogosok számára is.

okosdzseki-ford_resize

Ez adta az ötletet néhány kerékpárrajongó Ford-munkatársnak, hogy megalkossák azt a különleges öltözéket, aminek segítségével a bicajosok könnyebben követhetik egy navigációs alkalmazás utasításait, mások pedig jobban láthatják a kerékpárost, és azt is, hogy mire készül éppen.

“A Fordnál arra törekszünk, hogy az emberek és az árucikkek könnyebben, biztonságosabban és szabadabban mozogjanak a nagyvárosokban,” magyarázta el Tom Thompson, a Ford Intelligens Mobilitás csapatának projektvezetője. “Az okosdzseki-tanulmány révén jobban megérhetjük, hogy a közlekedés különféle résztvevői, vagyis a kerékpárosok, az autósok és a gyalogosok hogyan mozoghatnak összehangoltabban az intelligens technológiák alkalmazásával, és hogy hogyan tudjuk felhasználni ezeket a tanulságokat jövőbeli ötleteink kidolgozásához.”

Az okosdzseki egyik ujja világítani kezd, amikor viselője arra készül, hogy balra vagy jobbra kanyarodjon. A dzseki vezeték nélküli kapcsolatban áll a felhasználó okostelefonjával, amelynek kerékpárosbarát navigációs alkalmazása egy-egy fordulóhoz közeledve megrezgeti a megfelelő oldalon lévő kabátujjat, így a bicajos akkor is tudja, melyik irányba kell kanyarodnia, ha éppen egy nagy forgalmú úton vagy kereszteződésben halad.

A kerékpárosnak akkor sem kell elfordítani a tekintetét az útról, vagy elengedni a kormányt, ha okostelefonja képernyőjét szeretné kezelni: a hívásokat, az üzenetek fogadását vagy a navigációs iránymutatás megismétlését hangutasítással vagy tapintófelületen keresztül is elintézheti. A dzsekibe ezenkívül egy villogó féklámpát is beépítettek a mérnökök.

“Az ember mindjárt másként éli meg a kerékpározás élményét, ha többé nem kell lépten-nyomon megállnia, hogy közvetlenül a telefon képernyőjén használja a navigációs alkalmazást, vagy ha nem kell stresszelnie a forgalmas és veszélyes kereszteződésekben,” vélekedett Thompson, aki szabadidejében segédkezett a dzseki elkészítésében.

A dzsekit fejlesztő lelkes kerékpáros csapat tagjai maguk tesztelték az öltözéket, amikor naponta ingáztak munkahelyükre, a Ford Intelligens Mobilitás részleg londoni irodájába. Ugyanezek a Ford-munkatársak dolgoznak mostanában azon is, hogy praktikus megoldásokat találjanak az úgynevezett ‘utolsó mérföldre”, vagyis azokra a rövidebb útszakaszokra, amiket jellemzően már gyalog tesznek meg a munkába járó vagy árucikkeket kiszállító emberek. A közlekedési szakértők egyértelmű vélekedése szerint ez az ‘utolsó mérföld’ a közlekedés legköltségesebb és legbonyolultabb szakasza.

Az okosdzseki koncepciója jól illeszkedik ’Az út mindenkié’ című Ford-kampányba, amelynek célja, hogy nagyobb összhangot és megértést teremtsen az autósok és a kerékpárosok között.

A nagyvárosokban egyre népszerűbb a kerékpározás, legyen szó akár a munkába járásról, akár a kikapcsolódásról vagy az áruk és szolgáltatások célba juttatásáról. A reggeli csúcsidőben manapság a kerékpár számít a legnépszerűbb közlekedési eszköznek London belvárosában, ahol napjainkban közel háromszor annyi ember biciklizik, mint 1999-ben. *

Az okosdzseki-koncepció kifejlesztésében a városi kerékpáros öltözékek specialistája, a Lumo és a közlekedési szoftverekre szakosodott Tome is részt vett, ami jól példázza a Ford szemléletét, hogy közös munkával törekszik az innovatív megoldásokra. A további tervek közt olyan ötletek is szerepelnek, mint a kerékpáros és motoros futárok számára készülő rendszer, aminek segítségével a felhasználók kézmozdulatokkal és hangutasításokkal kezelhetik hívásaikat és üzeneteiket. Egy másik érdekes elképzelés a csontokon keresztül történő hangtovábbítás, ami az állkapcson keresztül juttatja el a hanghullámokat a külsőfülbe, vagyis – a fülbe dugható fejhallgatókkal ellentétben – nem blokkolja a külvilág és a közlekedés zajait.

Az okosdzseki jelenleg még csupán prototípus, de a Ford már elindította a szabadalmi eljárást, így lehet, hogy a vállalat a jövőben továbbfejleszti az ötletet, vagy az alkalmazással és az eddig gyűjtött tudásanyaggal együtt átadja a licenszt másoknak.

###

* 2007 óta több mint kétszeresére nőtt a kerékpárral közlekedők száma a reggeli csúcsidőben, így 08:00 és 09:00 óra között ez a leggyakoribb közlekedési mód a londoni City utcáin. http://democracy.cityoflondon.gov.uk/ieListDocuments.aspx?CId=392&MId=20041

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?