1950

Az első F1-es világbajnoki szezonban az utolsó két futamra három pilóta maradt esélyes: Giuseppe Farina, Juan Manuel Fangio és Luigi Fagioli. A versenyzők kiegyensúlyozott teljesítménye, valamint a pontrendszer miatt minden eredmény döntő jelentőségű volt. Bár Fangio és Fagioli is nagyszerű szezont teljesített, mégis az Alfa Romeo versenyzője, Nino Farina írta be magát a Formula-1 históriás könyvébe, mint az első világbajnok.

1956

Az utolsó futamokra világossá vált, hogy újra egy háromesélyes finálén dől majd el a vb-cím sorsa: Juan Manuel Fangio, Peter Collins és Jean Behra rendelkezett még matematikai eséllyel. Fangio végig stabilan pontot szerzett, miközben riválisai folyamatosan nyomás alatt álltak a szezon végéhez közeledve. Collins és Behra is mindent megtett ugyan a végső győzelemért, de Fangio rutinos versenyzése és higgadtsága kiemelkedett a mezőnyből. Végül az argentin megnyerte a világbajnoki címet, bebizonyítva, hogy a kiegyensúlyozottság és a taktikai érzék kulcsfontosságú a kiélezett szezonokban.

1959

Az utolsó két futamra három pilóta maradt matematikai esélyes: Jack Brabham, Stirling Moss és Tony Brooks. Brabham és Brooks a Cooper-Maserati, Moss a Rob Walker Racing és a Ferrari színeiben versenyzett, és mindannyian több futamgyőzelmet arattak. A pontkülönbségek minimálisak voltak, így az utolsó két verseny döntő jelentőségű volt. Brabham következetes teljesítményével előnyt szerzett riválisaival szemben, míg Moss és Brooks hiába küzdött, végül Brabham nyerte meg első világbajnoki címét.

1964

A Mexikói Nagydíj előtt az utolsó két futamra Graham Hill, John Surtees és Jim Clark maradt esélyes a vb-címre – igazi brit csatát hozva. Clark úgy tűnt, kétszeres bajnokként fog befutni, miután 63 körön keresztül vezetett Dan Gurney előtt, de az utolsó körökben leállt a motorja, és kiesett. Hill a harmadik helyen haladt, ám Surtees csapattársa, Lorenzo Bandini 31. körben ütközött vele, így Hill kiesett a pontszerzők közül. Az utolsó pillanatokban Bandini újabb beavatkozása lehetővé tette, hogy Surtees a második helyen végezzen, ezzel pontelőnyt szerezve Hill-lel szemben, és megnyerve a vb-címet.

1986

Az 1986-os szezon utolsó versenyeire – az F1 történetében először – négy pilóta maradt matematikai esélyesként: Alain Prost, Nigel Mansell, Nelson Piquet és Ayrton Senna. Mindannyian több győzelmet arattak az év során. Az előző futamokon Mansell és Piquet csapattársi dinamikája, valamint Prost következetes pontszerzése alakította a bajnoki állást. Az utolsó két futam előtt Prost állt a legjobb helyzetben, de Mansell és Piquet esélyei is megmaradtak a címre. A szezon végén Alain Prost győzött a bajnoki összesítésben, megszerezve második világbajnoki címét.

2007

A 2007-es szezon utolsó két futamára Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton és Fernando Alonso is matematikailag esélyes volt a vb-címre. Az utolsó két futam a Kínai Nagydíj és a Brazil Nagydíj volt, és mindkettő döntő jelentőségű volt a bajnoki cím szempontjából. Hamilton 17 pontos előnyben volt a pontversenyben, de Räikkönen és Alonso is még matematikai eséllyel vágott neki a záróversenyeknek. Räikkönen Kínában és Brazíliában is nyerni tudott, végül Brazíliában aratott győzelmével bebiztosította a világbajnoki címet, így a finn mindössze egy ponttal előzte meg Hamiltont és Alonsót, megszerezve a bajnoki címet.

2010

Az utolsó két futamra négy pilóta maradt állva: Fernando Alonso, Mark Webber, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton. Vettel Brazíliában, majd a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon is győzött, míg Alonso, Webber és Hamilton nem tudta összegyűjteni a szükséges pontokat a bajnoki címhez, így Sebastian Vettel szerezte meg első F1-es világbajnoki címét a Red Bull Racinggel, az utolsó futamon aratott drámai győzelmével.