A Formula-1 történetének talán legismertebb rivalizálása Ayrton Senna és Alain Prost párharca a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján. A két legenda összecsapása a McLarennél eltöltött két közös szezon alatt csúcsosodott ki, amely során egy-egy vb-címet szereztek mindketten, bár a vetélkedés folytatódott azt követően is, hogy Prost 1990-re átigazolt a Ferrarihoz – abban az évben és azt megelőzően is egy máig emlékezetes suzukai ütközés döntötte el a harcukat.

Prost a Motorsport Magazine friss számának adott interjúban beszélt a lassan 30 éve a tragikus San Marinó-i Nagydíjon halálos balesetet szenvedő Sennához fűződő viszonyáról, felelevenítve azt az 1984-es nürburgringi mercedeses bemutató versenyt, amelyen az első benyomásait szerezte későbbi kollégájáról és nemeziséről:

„Én megszereztem a pole-t, ő pedig kiugrott a rajtnál!” – emlékezett vissza a négyszeres világbajnok. „Nem tudtam, mennyire jó, de megértettem. Csak 1988-ban, amikor ugyanabban az autóban láthattam, tudtam meg, mennyire jó. Aztán az első közös tesztünkön Imolában láttam, hogy ez nehéz lesz.”

Sennával toxikussá vált a párharc

A francia klasszis elmondta, hogy Sennával kevésbé élvezte a csatákat a közöttük a McLarenen belül kialakult mérgező légkör miatt: „Nem mondhatom azt, hogy ugyanúgy élveztem, nem fogok hazudni. Előtte élveztem a versenyzést, a harcokat. Emlékszem, Nelsonnal közösen mentünk nyaralni ugyanabban az évben, amikor a világbajnokságért küzdöttünk 1983-ban. Keke hihetetlen volt, az egyik legjobb a csapattársaim közül. Mindenki azt mondta az év elején, hogy katasztrófa lesz.”

„Aztán amikor Ayrton megjött, elértünk egy szintet teljesítményben, és természetesen akkor már kicsit kevésbé élvezed az egészet. Tényleg sokat szenvedtem, így már nem tudtam annyira élvezni.”

Alulértékelik Prost F1-es karrierjét?

Prost arról is beszélt, hogy bár ő szerzett karrierje során több győzelmet és világbajnoki címet is, az általános felfogás mégis sokszor Sennát helyezi magasabb polcra – pedig szerinte vasárnaponként rendre ő volt a jobb kettejük közül:

„Én voltam a Professzor, sebészi pontosságú. Ő misztikus volt, és ez tetszett az embereknek. Amikor igazán lenyűgözött, azt kell mondanom, az néha az időmérőkön történt, már nem tudom, pontosan mikor. De versenykörülmények között soha. Soha. Versenykörülmények között, a bemelegítésen az esetek többségében én voltam a gyorsabb.”

„Néha megkérdezem magamtól, hogy hogyan fognak rám emlékezni. Viccnek hangzik, de teljes mértékben alulértékelt vagyok! Tudom ezt, látom. Nem tudom, miért, de bizonyos szempontból ez hozzátartozik a brandemhez.”

A francia a többi csapattársa elleni mérlegét is felhozta: „Úgy fest, ez már örökre marad és a történelem része lesz. De nézzük meg a többi csapattársamat: Watsont, Arnoux-t, Cheevert, Nikit [Lauda], Kekét, Stefant [Johansson], Nigelt [Mansell], Jeant [Alesi] és Damont [Hill]. Róluk senki nem beszél. Pedig öt világbajnok csapattársam volt, szóval sajnálatos.”

„De ez már így marad. Ma itt van a közösségi média, és mindenki a kettőnk csatáiról szóló videókat keresi. Néha nem is értem. A pályafutásom nem csak két vagy három évig tartott.”