DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Retro

Retro – Egy elátkozott házasság kezdete

Arra minden F1-rajongó pontosan emlékszik, milyen csúnyán ért véget Alonso és a McLaren első közös története, a kapcsolat kezdetére viszont minden bizonnyal jóval kevesebben. Pedig az sem volt szép.

2005. december 19-én bombaként robbant a hír, miszerint Fernando Alonso a várakozásokkal ellentétben nem hosszabbítja meg a szerződését az őt a világbajnoki címig vezető Renault-val, és aláírt a McLarenhez 2007-re.

Alonso így nyilatkozott a bejelentést követően: „Természetesen elszomorít, hogy elhagyom a Renault-t, de vannak olyan lehetőségek, melyek túl jók ahhoz, hogy visszautasítsuk őket. Örülök, hogy már most megtehettük a bejelentést, hiszen így jelenlegi csapatommal teljes mértékben a világbajnoki címek megvédésére koncentrálhatunk jövőre.”

alonso_briatore_2005d

Amikor még minden rendben volt - Alonso és Briatore 2005-ben


Ez sikerült is, hiszen az Alonso-Renault kettős 2006-ban legyőzte a Schumacher-Ferrari párost, így a spanyol világbajnokként távozhatott a McLarenhez. Mint az közismert, Lewis Hamilton lett a csapattársa, ám a McLarennél ekkor még szóba sem jött a fiatal brit neve 2007-tel kapcsolatban, akit csak ekkor vittek fel a GP2-be. Ron Dennis Alonso szerződtetésekor még arról beszélt, hogy két akkori versenyzője, Kimi Raikkönen és Juan Pablo Montoya egyike lehet a spanyol csapattársa.

„Mindkét jelenlegi pilótánkkal, Kimi Raikkönennel és Juan Pablo Montoyával is egyeztetünk a 2007-es szezonról. Mindketten nagyon tehetséges, profi, versenyképes F1-es pilóták” – méltatta versenyzőit Dennis, aki arra is kitért, hogy miért jelentették be ennyire hamar Alonso szerződtetését: „Fernando és a McLaren is a lehető leghamarabb közölni akarta a döntést, hogy a csapat, Fernando, Kimi és Juan Pablo is a 2006-os szezon előkészületeire koncentrálhassanak.”

A történtek azonban többekből komoly visszatetszést váltottak ki, mindenekelőtt a Renault csapatfőnökéből, Flavio Briatoréből, aki Alonso pályafutását egyengette ekkoriban. A spanyol és a McLaren ugyanis teljesen kihagyták őt a történetből. Az olasz csapatvezető később egyértelműsítette: nem a döntéssel van baja, hanem azzal, ahogy az átigazolás lezajlott – szerinte Ron Dennis nem épp elegánsan kezelte a helyzetet.

„Az égvilágon semmi problémám nincs a történtekkel a sport részét illetőleg” – mondta erről Briatore később, a Renault 2006-os autójának bemutatóján. „Ellenben úgy gondolom, hogy nem volt valami elegáns a dolog bejelentése. Azzal nincs bajom, hogy Fernando a McLarennél vezet 2007-ben, ő akarta ezt, így döntött, én pedig örülök neki” – tette hozzá Alonso akkori menedzsere, aki egy interjúban tovább folytatta a Dennis elleni hadjáratot.

alonso_2006

A sikereknek persze 2006-ban is tudtak együtt örülni - volt is minek

„Elárulhatom, mi táplálja bennem a szenvedélyt. Hogy legyőzzem az olyan embereket, mint Ron Dennis” – idézte akkoriban Briatorét az Auto Motor und Sport. „Nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálja. Emlékezzünk Montoyára, a bejelentése után mindenkinek elmondta, hogy övé lesz a világ legjobb párosa. Szerintem viszont ezek csak kifogások, mivel a McLarennek szüksége van a jó hírekre. A pályán nem születnek ilyenek, ezért kívülről kell őket megtermelnie, miután a McLaren 1999 óta nem nyert bajnokságot. Mi, a Renault-nál az eredményeinket szeretjük jó hírként eladni, ő viszont a jövővel tesz így.”

Nem Briatore volt az egyetlen, aki kritikusan nyilatkozott a történtekről, Bernie Ecclestone szintén hangot adott nemtetszésének: „Ron Dennisnek azonnal fel kellett volna hívnia Briatorét, hogy tájékoztassa, majd kidolgozni egy olyan kommunikációs stratégiát, ami nem hozza nehéz helyzetbe a Renault-t, ám ez nem történt meg. Flavio azt mondta, hogy egy hónappal a szerződés aláírása után szerzett csak tudomást erről” – nyilatkozta Ecclestone, amit maga Dennis is megerősített, amikor megpróbálta megmagyarázni, miért alakultak így a dolgok:

„24 órával azután Alonso aláírta a szerződést, már mintegy 25 ember tudott a dologról” – mesélte el Dennis egy tavaszi interjúban az F1Racingnek. „Mind megértették, hogy megígértem Fernandónak, hogy a szerződése titokban marad, amíg nem tudja informálni Flaviót. Abban maradtunk, hogy amint ez megtörtént, én szólok a versenyzőimnek, mivel azt akartam, hogy tőlem tudják meg. Ám azt is tudtam, hogy előbb-utóbb kiszivárog a dolog, így a versenyzők értesítése után bejelentettük volna a hírt.”

Alo07_13

„Ám eltelt négy hét, és Fernando bizonyos rajta kívül álló tényezők miatt nem tudott találkozni Flavióval, hogy személyesen közölje vele a hírt. Párszor megpróbálta, de nem sikerült leszervezni a találkozót. Végül hatheti próbálkozás után fel kellett hívnia, mert azt megelőzően akart szólni neki, hogy kiszivárog a hír. Flavio ezután felhívott, és arra kért, hogy toljuk el egy héttel a bejelentést, ám lehetetlen helyzetbe kerültem. Túl sokan tudtak róka, nem volt realitása annak, hogy titokban maradjon, én pedig nem akartam, hogy a nyilvánosság úgy szerezzen tudomást róla, hogy kiszivárog.”

Végül ezt egyébként nem sikerült elkerülni, az Autosport magazin 2005. december 19-én reggel már azzal kereste meg a McLarent, hogy reagáljanak a friss pletykákra. A wokingiak pedig reagáltak is, méghozzá azzal, hogy egyetlen órával később bejelentették, hogy Fernando Alonso 2007-ben a McLaren-Mercedes versenyzője lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: