DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – Az ifjú német csodát tesz Monzában

A 2008-as szezonban épp ezen a napon rendezték az esőáztatta Olasz Nagydíjat, melyen Sebastian Vettel saját maga és akkori csapata, a Toro Rosso első győzelmét szerezte.

A sorozatunkban korábban szintén felidézett Belga Nagydíj után egy héttel Monzába érkezett a Formula-1 mezőnye. Mindenki Lewis Hamilton és Felipe Massa újabb összecsapását várta, ám a futam végül egészen másról maradt emlékezetes. A szabadedzések nagy részét elmosta az eső, az irreális eredményekből nem sokra lehetett következtetni: az elsőt például Sutil nyerte az akkoriban a mezőny egyértelműen leggyengébb autójának számító Force Indiával.

Az utolsó, szintén esős gyakorláson Timo Glock bizonyult a leggyorsabbnak, őt a második helyen Sebastian Vettel követte a Toro Rossóval. Érezni lehetett, hogy autójának fekszik a nedves monzai pálya, de arra, ami ezután következett, senki nem számított. A szintén esős időmérőn a Q1-ben a két McLaren végzett az élen, a két Toro Rosso harmadik s ötödik helye viszont komoly bizakodásra adott okot a faenzai csapatnál.



Az időmérő edzés második szakaszában aztán már sejteni lehetett, hogy nagy dolog van készülőben, hiszen Sebastian Vettel megnyerte a Q2-t, miközben csapattársa, Bourdais ismét ötödik lett. A kiesők közt szinte csak meglepő neveket találhattunk: a négyből három bajnokesélyes, Kubica, Raikkönen és Hamilton egyaránt búcsúzott, míg Giancarlo Fisichella azzal keltett kisebb szenzációt, hogy az utolsó sor állandó vendége, a Force India története legjobb rajtpozícióját, a 12. helyet szerezte meg.

Vettelt a Q3-ban sem lehetett megállítani, egyedül Heikki Kovalainen tudott közel maradni hozzá: a finn versenyző mindössze 76 ezreddel csúszott le karrierje második pole-járól, így viszont Vettel szerezte meg az elsőt, mely nem csupán a Toro Rosso történetének legelső rajtelsősége volt, hanem így van ez akkor is, ha a csapat jogelődjét, a Minardit is figyelembe vesszük. Vettel ezzel minden idők legfiatalabb pole pozíciósa lett. A csapat örömét Bourdais negyedik rajthelye tette teljessé, aki Mark Webber mellé állhatott fel a rajtrácsra. 

Másnap ismét esős idő fogadta a mezőnyt, így a pilóták extrém esős abroncsokkal várták a startot, a versenyigazgatók pedig úgy döntöttek, hogy nem kockáztatják meg az állórajtot. Az első drámára csak a rajtig kellett várni: az F1-es karrierje legjobb rajtpozícióját megszerző Bourdais autója lefulladt, így Belgium után másodszor esett el egy nagy lehetőségtől a francia. A rajtot követően komoly csaták alakultak ki, Raikkönen és Hamilton vállvetve törtek előre a mezőnyben, s egymással is jót harcoltak, míg az előző nap egyik hőse, Fisichella versenye a kavicságyban ért véget. 

Egyvalaki azonban minden problémából kimaradt: Sebastian Vettel a Toro Rossóval magabiztosan száguldott első győzelme felé, és 53 kör elteltével őt intették le az első helyen. A német minden idők legfiatalabb világbajnoki futamgyőztese lett. Heikki Kovalainen egyáltalán nem volt boldog az elszalasztott lehetőség miatt, de maga is elismerte, hogy Vettel ellen semmi esélye nem volt ezen a napon. A dobogó harmadik foka Kubicáé lett, aki így életben tartotta bajnoki esélyeit a 6-7. helyen végző Massa-Hamilton párossal szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: