DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – A Doktor legemlékezetesebb rendelései

2000-ben ezen a napon szerezte meg első királykategóriás győzelmét a sportág élő legendája, Valentino Rossi. Azóta már 88 sikernél jár a legnagyobbaknál – a nyolc legemlékezetesebbet szedtük össze.

2000, Donington – Az első

Valentino Rossi egy-egy 125 és 250 köbcentis világbajnoki címmel a zsebében érkezett meg az akkor még 500 köbcentis királykategóriába, ahol rögtön letette a névjegyét: bár két kieséssel indította az évet, hamarosan a pódiumceremónia állandó résztvevője lett. Első győzelmét az esős Brit Nagydíjon könyvelhette el: az olasz szokásához híven rosszul rajtolt, s a futam első szakaszában még a top10-ben sem fért be, ám folyamatosan küzdötte előre magát, s végül szoros befutóban megverte a későbbi világbajnok Kenny Roberts Jr-t és Jeremy McWilliamst.

 

2001, Suzuka – A mutogatás

Második szezonjának már az egyik legfőbb esélyesként vágott neki az akkor még Hondával versenyző pilóta, amit rögtön az évadnyitó Japán Nagydíjon bizonyított is. Nem is feltétlenül maga a győzelem ténye igazán emlékezetes erről a versenyről, hanem a futamon lezajlott feszült párharc akkori legkomolyabb riválisával, Max Biaggival. Honfitársa egy ízben nagy tempónál szorította le Rossit a pályáról, aki később, egy előzés közben középső ujjának feltartásával fejezte ki nemtetszését. A két olasz vetélkedése aztán néhány nagydíjjal később – állítólag – verekedésig fajult…

2004, Welkom – A második első

Rossi zsinórban megszerzett három vb-elsőség után, sokak meglepetésére úgy döntött, elhagyja a Hondát, s átül az akkortájt szenvedő Yamahára (a „Doktor” azzal érvelt, hogy a HRC-nél nem érzi elég szabadnak magát). A legtöbben minimum butaságnak tartották ezt a lépést, ám az olasz rögtön bemutatkozó versenyén alaposan rácáfolt erre: a Dél-afrikai Nagydíjon négy Hondával a sarkában megnyerte pályafutása első yamahás futamát! Rossi saját bevallása szerint ezt tartja karrierje legkedvesebb győzelmének.

2005, Jerez – Az utolsó kanyar, 1. felvonás

Ismét egy szezonnyitó, ismét egy nagy rivális, ám ezúttal már Sete Gibernaunak hívják. Rossi és a spanyol komoly küzdelmet vívtak a Spanyol Nagydíj első helyéért, amely végül csak az utolsó kanyarban dőlt el, máig emlékezetes módon: Rossi és ellenfele összeértek, utóbbi emiatt le is sodródott a pályáról, így Gibernau a sóderágyból visszatérve nézhette, ahogy a yamahás megnyeri az évad első futamát. Érdekesség, hogy nyolc évvel később Marc Marquez ugyanezt a manővert mutatta be Jorge Lorenzo ellen…

 

2008, Laguna Seca – A Dugóhúzó

Ha egy Rossi-rajongót megkérdeznénk, melyik volt kedvence legemlékezetesebb diadala, jó eséllyel a 2008-as USA Nagydíjat mondaná – nem mellesleg maga a motoros is ezt tartja az egyik legnagyobb csatájának. A ducatis Casey Stoner az egész hétvégén nagy fölényben volt a mezőnnyel szemben, a versenyen azonban már ellenfelére talált: Rossi egyetlen kanyaron keresztül sem engedte vezetni az ausztrált, azonnal visszatámadott, amint elé került a riválisa – egy ízben a legendás Dugóhúzó-kanyarnál a pályáról is lement! Végül Stoner elesett a célegyenes előtti kanyarban, így Rossi begyalogolhatott a célba – a Laguna Seca-i futam egyébként kettejük teljes világbajnoki párharcában fordulatot jelentett.

2009, Barcelona – Az utolsó kanyar, 2. felvonás

Egy újabb zseniális utolsó kanyaros manőver, ám ezúttal ütközés nélkül, az ellenfél pedig nem más, mint saját csapattársa, az akkor még csak feltörekvő ifjoncnak számító Jorge Lorenzo. A Yamaha kezdettől fogva egyenlő félként kezelte Rossit és a fiatal spanyolt, ami nem tetszett a „Doktornak”, így hazai közönsége előtt akarta megmutatni, ki az úr a háznál. A két pilóta az egész versenyen öldöklő küzdelmet vívott, s amikor már úgy tűnt, Lorenzo legyőzi az olaszt, Rossi az előzésre szinte alkalmatlan utolsó kanyarban bebújt mellé, s ezzel elcsente az orra elől a győzelmet.

 

2013, Assen – A visszatérés

Rossi két nehéz évet töltött el a Ducatinál, amely után úgy határozott, visszatér korábbi sikerei helyszínére. A fonalat azonban nem kapta el azonnal, házon belül Lorenzo sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott. Az akkor már kétszeres világbajnok spanyol azonban megsérült a Holland TT szabadedzésén, s bár törött kulcscsontja ellenére is rajthoz állt, egy ellenféllel kevesebbel kellett megküzdenie az olasznak. S Rossi ettől mintha szárnyra is kapott volna: a futam első felében régi önmagát idézve előzgette sorra riválisait, s végül viszonylag sima győzelmet aratott – 46 futammal az előző sikerét követően.

 

2015, Assen – Az utolsó kanyar, 3. felvonás

A kilencszeres világbajnok 2015-ben a korábbi éveknél jóval erősebben kezdett, rögtön a szezon eleje óta magához ragadta az első helyet a világbajnoki pontversenyben. Egyik kedvenc helyszíne előtt azonban egy pontra csökkent az előnye Lorenzo előtt, így lépnie kellett. S a „Doktor” lépett is: roppant domináns teljesítményt nyújtott Hollandiában, megszerezve a pole-pozíciót is. Marc Marquezt azonban nem tudta lezárni a futamon, aminek a vége az lett, hogy a repsolos az utolsó kanyarban próbálkozott egy előzéssel. A két fél azonban összeért, Rossi pedig a sikánt átvágva behúzta a győzelmet – cserébe viszont a spanyollal való kapcsolata elindult azon az úton, amely végül a sepangi botrányig vezetett…

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: