A sorozat első része ide kattintva érhető el.
A sorozat második része ide kattintva érhető el.
2015
A Mercedes tarolása kevés reménnyel tölthette el az ellenfeleket a szezon előtt, az pedig még kevésbé, hogy a téli teszteken is bottal üthették a címvédő nyomát. Egyedül a 2014-es botrányt maga mögött hagyni kívánó Ferrari tűnt potenciális ellenfélnek számukra, de hiába nevezte az újonnan érkező Vettel az SF-15T-t „óriási előrelépésnek” Melbourne-re készülve, a vörösök végül csak három futamon tudtak az Ezüstnyilak sarkára lépni (ebből egy győzelmet értek el erőből, két alkalommal a Mercedes saját magát verte meg) – így a brackley-iek már az év vége előtt behúzták mindkét bajnoki címet.
A Red Bull feltűnően kerülte az eredménylista elejét a tesztek során, az azonban a hosszú etapokon is kitűnt, hogy masszív hátránnyal rendelkeznek a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest. Szezon közben aztán nem hogy nem hoztak a két csapaton, még visszább is csúsztak – mindössze három dobogós hellyel kellett, hogy megelégedjenek, ráadásul a Renault-val is kezdett elmérgesedni a viszonyuk. A Williams viszont annak ellenére, hogy ezúttal elmaradt a Ferraritól, legyőzte a vörös bikákat – a csapat természetesen továbbra is profitált a bivalyerős Mercedes-motorokból, de az ő érdemük, hogy végig bírták a fejlesztési versenyt, és ott végeztek a pontversenyben, ahová várták őket a szakértők.
Nagyjából ugyanez mondható el a McLarenről is – csak a spektrum másik végén. A sportágba az oldalukon visszatérő Honda kimondottan is a mezőny leggyengébb erőforrása lett, és ezen még a bajnok duó sem segített, lévén Fernando Alonso lett Jenson Button társa. A teszteken a folyamatos garázsban állást a spanyol rejtélyes balesete tetézte, a lerobbanó MP4-30-as a szezon egyik legjellemzőbb képévé vált, így nem volt meglepő, hogy a pontnélküli Marussiát tudták csak legyűrni történetük egyik leggyengébb szezonjának végén.
A Lotust mindenki előrébb tippelte a 2014-es 8. helynél, már csak azért is, mert Mercedes-motorokra váltott a holtszezonban – aki erre fogadott, nyert, hiszen két helyet is előre tudtak lépni ehhez képest. Persze főként Romain Grosjean szállította a pontokat, sőt, Spában szenzációszámba menő dobogót szerzett az alakulatnak. A Force India stabil középcsapattá fejlődött az elmúlt évek során, melyben szintén segítette őket a Mercedes erőforrása – a teszteken nem nyújtottak maradandót, a szezonban hozták a kötelezőt, amely az ötödik helyre volt elég.
A Toro Rosso újonc párosával és teljesítményével kapcsolat félve mertek bármit is megfogalmazni a szakértők – akárcsak a Sauber esetében, ám a meglepetést éppen a hinwiliek szállították. A 2014-ben nullázó svájciak ugyan csak a McLarent tudták legyőzni a pontszerző gárdák közül, de több remek eredményt szállítottak, a faenzai csapat pedig hiába duplázta meg előző évi pontjai számát 2015-ben, maradt a hetedik helyen.
A Manor Marussia? Az egész telet létbizonytalanságban töltő gárda egy métert nem tett meg a teszteken, s bár Melbourne-be odaért, végül nem állt rajthoz. A szezont aztán becsülettel végig harcolták, legjobb eredményük két 12. helyezés volt Roberto Merhi révén.
2016
A forgatókönyv nem változott egy év alatt: a Mercedes továbbra is maradt a legátütőbb erő a tesztszezonban, tempója pedig Abu Dhabiig kitartott. Sőt, minden korábbinál több pontot szereztek, és csak két győzelmet adtak át a riválisoknak – a bajnoki címért folyó csatába ismét nem tudott senki sem beleszólni Lewis Hamiltonon és Nico Rosbergen kívül.
A Ferrari a 2015-ös fejlődésre építkezve egyértelműen a bajnoki címet célozta meg, és a tesztek is ígéretesen alakultak számukra. Sőt, a szezon elején úgy tűnt, pariban lehetnek a Mercedesszel: Vettel stratégiai hiba miatt bukta el a szezonnyitót, Bahreinben pedig hiába autózott remekül egész hétvégén, végül rajthoz sem tudott állni.
A szezon első harmadára egyértelművé vált, hogy ez ismét a Mercedes éve lesz, a Ferrari pedig végül a konstruktőri második helyet is elbukta a Red Bull-al szemben. Mindezt annak ellenére, hogy a Renault motorja továbbra is harmadik helyet foglalta el az erősorrendben. Ennek fényében a Milton-Keynes-iek meglepetést okoztak szezon eleji formájukhoz képest, persze Max Verstappen érkezése láthatóan üdítően hatott az egész gárdára.
A Williams legfőbb célja az volt szezon előtt, hogy feltartóztassa a támadni készülő középmezőnyt, ez azonban kevésbé valósult meg. A nagyokkal már nem tudta felvenni a versenyt, sőt, a hatékonyságból csillagos ötös Force India is átlépett rajtuk – annak ellenére, hogy utóbbit gyengébb „fejlesztőerőnek” titulálták az előszezon során. A McLaren és a Honda gyáraiban ugyan sikerült magasabb fokozatba kapcsolni, amely hatodik helyben öltött testet, sem a tesztek, sem pedig a szezon során nem tudták kiküszöbölni a megbízhatósági problémákat.
A Toro Rosso Renault-ról egy éves Ferrari-motorokra váltott, de még ezzel is le tudták győzni a maranellóiak aktuális motorjaival és technikai támogatásával rajthoz álló újonc Haast és a gyári erőként visszatérő Renault-t. Azt mindenki látta, hogy az amerikaiak nem ma kezdték a szakmát, az azonban mindenkit meglepett, hogy 6. és 5. helyekkel kezdték az évet. A Renault velük ellentétben hatalmas lépést tett hátra – annak ellenére, hogy nem átmeneti évként vágtak neki 2016-nak.
A Sauber szinte visszacsúszott oda, ahol két éve állt – pénzügyi problémák hátráltatták, és a C35-ös sem volt túl acélos járgány –, a Manor pedig hiába tűnt minden szegmensben jobbnak tavalyi önmagánál, sőt pontot is szerzett, nem tudod kikecmeregni az utolsó helyről, év végén pedig búcsút is intett a száguldó cirkusznak.
2017
Az új aerodinamikai szabályok éppen annyira kavarták fel az állóvizet, amennyire azt kell: a bajnoki cím eldöntése végre nem a Mercedes házi ügye lett, a Ferrari pedig a teszt első napjától egyenrangú ellenfélként jelentkezett be a címért. Örömteli volt látni az erőviszonyok ide-oda pattogását, ám a szingapúri rajtbaleset után a vörösök fej nélküli lovasként száguldottak tovább, Lewis Hamilton pedig nem kegyelmezett, és két futammal a szezon vége előtt behúzta negyedik vb-címét.
A Red Bullra ezúttal is a harmadik erő szerepét ruházta a sors, noha az ígéretes tesztek után nem titkoltan abban reménykedtek, hogy bele tudnak szólni a bajnokságért folyó csatába. A Force India célja az volt, hogy története során először betörjön a top 3-ba, ez azonban nem sikerült nekik, de erejükön felül teljesítve ismét összejött a negyedik hely, ahogyan a Williams is meg tudta őrizni az ötödik pozíciót.
A Renault – akárcsak 2016-ban – ezúttal is bíztató előszezont produkált, ám végre be is teljesítették a várakozásaikat, és sikerült a hatodik helyre felzárkózniuk. Nem volt könnyű: a középmezőnyben folyó csata minden korábbinál szorosabban alakult, a Toro Rosso és a Haas azonban pont az a két alakulat volt, amelyeket a legtöbben ide vártak.
A Honda harmadik szezonjára sem váltotta meg a világot, sőt, mintha célt tévesztettek volna 2017-ben, hiszen sokkal több meghibásodással küszködtek már a teszteken is. Ez az év során sem változott, ezért nem volt meglepő, hogy a wokingiak csak a szezon elején a középmezőnybe betörni készülő, ám végül csak három pontot szerző Saubert tudták legyűrni.
2018
A Mercedes és a Ferrari ismét fej-fej mellett vágott neki az évnek, és hosszú idő után úgy tűnt, hogy a kétpólusú csata szezon végéig kitart. Egyéni és stratégiai hibák miatt azonban Woking ismét kiénekelte a sajtot Maranello szájából – egyéniben és konstruktőrök között egyaránt, annak ellenére, hogy Kimi Raikkönen először tudott az autójához méltó tempót autózni a futamok során. No és sokkal összeszedettebbnek tűnt, mint Valtteri Bottas – a fiatalabbik finn mellé a szerencse sem szegődött oda 2018-ban.
A Red Bull RB14-ese gyorsnak és megbízhatónak bizonyult a teszteken, ezért – mint 2014 óta mindig – ismét a bajnoki címet tűzték ki célul, azonban már Melbourne-ben be kellett látniuk: ez a hajó ismét elúszott. A nagyok mögött némi átrendeződés történt: év elején rettentően nehéz volt meghatározni, hogy ki keveredik ki győztesen a középmezőny sűrűjéből, egy csapatnak ugyanúgy esélye volt a 4-5. helyekre, mint a 7-8. pozíciókra.
A pénz azonban csak megmutatta magát: a Renault továbbra is óriási összegeket ölt csapata fejlesztésébe, de még így sem érte el az élmenők szintjét – ennek megfelelően a negyedik helyen zárták az évet. Papíron a Force Indiáé lett az ötödik legjobb autó, de úgy értek oda a hetedik helyre, hogy a megszűnés-újjáalakulás miatt szezon közepén összes pontjukat elvették.
A Renault-hoz hasonlóan a Haas folytatta a tudatos építkezést, és két nyolcadik hely után az ötödik helyen zárt, mindössze harmadik szezonjában – azt követően, hogy a teszteken mutatott tempójuk is erre utalt. A McLarennél minden adott volt ahhoz, hogy elkezdjék a felzárkózást, ám a futamgyőztes Renault-motorral is alulmúlták 2016-ös önmagukat – szezon végére kiderült, hogy nem (csak) a Honda járult hozzá a csapnivaló szerepléshez az előző három év során.
A hullámzó teljesítményű Sauber a tél során minden korábbinál szorosabbra fűzte a szálakat a Ferrarival, amelynek eredménye a szezon legüdítőbb szereplése lett – ellentétben a Honda-tesztpadnak használt Toro Rossóval, amely a japánok motorjait használva – bár nem kizárólag azoknak köszönhetően – a 9. helyre csúszott vissza négy évnyi hetedik pozíció után.
Ha eltekintünk attól, hogy a Williams a mezőny legtapasztalatlanabb és talán leggyengébb párosát állította csatasorba a szezonban, pozitív előjelekkel várhatta 2019-et: az FW41-ben dohogott a mezőny legerősebb motorja, Paddy Lowe személyében pedig egy kipróbált és legendás mérnök irányította az autó fejlesztését. Az eredmény? Mindössze hét pont év végén, és kapitális utolsó hely a konstruktőrök között – ilyen csúfság soha nem esett meg Frank Williams gárdájával negyvenegy éves története során.
