DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Buemi már a 2008-as rajtrácson is ott volt

Sebastien Buemi óriási tehetségként érkezett a Formula-1-be 2009-ben, de végül nem kapott lehetőséget nagy csapatnál. Meglepő, de egy véletlen folytán már 2008-ban is a rajtrácson láthattuk.

A szakemberek véleménye szerint az egyik legnagyobb fiatal tehetségként érkezett a száguldó cirkuszba Sebastien Buemi. 2009 és 2011 között a Toro Rosso színeiben kapott lehetőséget, igazából nem is vallott szégyent, de abban az időszakban a Red Bull fiókcsapatának a pontszerzés is bravúrnak számított.

Bár jól versenyzett (az aktuális csapattársainál mindig erősebb volt), a Red Bull sosem adta meg neki az esélyt az anyacsapatnál, pedig arra számított, hogy követheti elődjét, Sebastian Vettelt. A 2008-as év végén a bikák már tudták, hogy a következő szezonban Buemit indítják a fiókcsapatban, ezért az utolsó néhány versenyhétvégére mindig elutazott velük, szokni a légkört és információkat gyűjteni.

Sebastien Buemi 2008-ban még csak az orvosi autót vezette az F1-ben


Egy évvel korábban az európai F3-ban második, az ominózus évben a GP2-ben a hatodik pozícióban végzett és készült F1-es bemutatkozására. Ez egy váratlan esemény miatt már a 2008-as Japán Nagydíjon, Fujiban elérkezett, bár meglehetősen érdekes körülmények között (nem) láthattuk a rajtrácson.

Az energiaitalosok oldalán elutazott Japánba, de különösebb feladata nem lett volna, végül beugróként mégis szerepet kapott. Az orvosi autót eredetileg vezető Jacques Tropenat komoly fülgyulladásban szenvedett, ezért nem tudta ellátni feladatát. Szükség volt egy hirtelen bevethető pilótára, Sebastien Buemi pedig kötélnek állt. Így egy Mercedes volánjánál, az orvosi autót vezetve a fuji rajtnál láthattuk a fiatal svájcit először a rajtrács végén, bár erről természetesen vajmi kevesen tudtak.

A valódi debütálásra sem kellett sokat várnia, Buemi ugyanis hat hónappal később már a Toro Rosso volánjánál állt rajthoz Ausztráliában. 2011 óta nem versenyzett, 2014 óta pedig nem is tesztelt a Formula-1-ben, de a Red Bull változatlanul mindig szerződteti őt teszt- és tartalékpilótának. Ennek ellenére biztosan nem unatkozik, mivel egyszerre kell helytállnia a WEC és a Formula-E-sorozatban is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: