DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ezért nem hívta a Red Bull Buemit állandó versenyzőnek

Sebastien Buemi már nyolcadik éve csak a tesztpilótai szerepkört tölti be a Red Bullnál. A főtanácsadó elmondta, miért nem gondoltak a svájci újbóli leigazolására a Toro Rossóhoz.

Három esztendőt töltött a Formula-1-ben a tehetséges svájci pilóta, 2009 és 2011 között. Mindegyik évben a Toro Rossót erősítette, ám ebben az időszakban az energiaitalosok fiókcsapata nem volt túlságosan veretes, a pontszerzésért is meg kellett küzdeni.

Bár 2012-től csak tesztpilótai szerepkört kapott a bikáknál, karrierje egyáltalán nem feneklett meg. a WEC-sorozatban bajnoki címet szerzett 2014-ben, ezzel egy időben egy másik szériában, a Formula-E-ben is rajthoz állt és 2016-ben ott is bajnokká avatták. Idén ismét esélyes, hogy a 2018-19-es szuperszezont besöprik a Toyotával.

A Le Mans-i 24 órás viadalon is elsőként intették le Kazuki Nakajima és Fernando Alonso csapattársaként. A Formula-1-ben a Red Bull juniorprogramja némileg gyengélkedni látszik, már a tavalyelőtt visszahívott Brendon Hartley is csak vészmegoldásnak tűnt. Sok találgatás folyt arról, ki vezetheti idén a Toro Rossókat, Sebastien Buemi neve is felmerült.

A Toro Rosso 2011 után nem tartott igényt Buemi szolgálataira, de tesztpilótaként a Red Bullt erősíti


A bikák azonban a Danyiil Kvjat, Alexander Albon páros mellett tették le a voksukat, mindketten egyszer már távozni kényszerültek a Red Bull-családból. Bár a szakemberek szerint Buemi bármelyikük előtt lenne a rangsorban, a főtanácsadó szerint pénzügyileg nem engedhették meg maguknak a svájci leigazolását. Ez első olvasásra igencsak meghökkentően hangzik.

„Sebastien nagyon nagyon sok pénzt keres a Formula-E-ben. Kifejezetten boldog környezetben van, a Toro Rossónál nem tudtunk volna annyi fizetést ajánlani neki, amennyit a Formula-E-ben és a WEC-ben egyszerre keres” – magyarázta Dr Helmut Marko a Motorsport-Total szaklapnak.

Buemi a WEC-ben és a Formula-E-ben is meghatározó erőnek számít, de a jelek szerint a Formula-1-be (egyelőre) továbbra sem tér vissza, pedig a négyszeres világbajnok, Alain Prost szerint is ez hiba, mivel a svájci hatalmas tehetsége a száguldó cirkuszban is megmutatkozna.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: