Ha meg lehetne jelölni a tartalék/harmadik számú/tesztpilóták archetípusát, tízből kilenc szakértő választása Pedro de la Rosára esne. Az 1971-es születésű versenyző ha kellett, hosszú és végtelennek tűnő tesztnapokon át nyüstölte különböző csapatok autóit, ha kellett beugrott más helyére, de természetesen nem mondott nemet az egész szezonos lehetőségekre sem – ebből viszont mindössze négy adatott meg neki hosszúra nyúló karrierje során.
A barcelonai a kilencvenes években divatos pályát járta végig a Forma-1 előtt, akárcsak Eddie Irvine, vagy Ralf Schumacher: éveket töltött el Japánban, ahol egy F3-as (1995), valamint egy-egy Formula Nippon és Japán GT (1997) bajnoki címmel alapozta meg hírnevét – előtte pedig begyűjötte a spanyol Formula Fiat és Formula Ford, valamint a brit Formula Renault első helyeit is. Visszatekintve elmondható, hogy több kortársánál is fényesebb pedigrével rendelkezett, de nagy igazság, hogy az ígéretes juniorkarrier nem jelent automatikus sikereket a száguldó cirkuszban.
Nem is történt így, viszont 1998-ra sikerült megszereznie egy F1-es gárda támogatását: a Jordan hivatalos tesztpilótája lett, Damon Hill és a kisebbik Schumacher munkáját segítve, amely ugródeszkát jelentett a 22 fős mezőnybe a következő szezonra. Az Arrows Tora Takagi mellé ültette be de la Rosát, megszerezve ezzel a Repsolt főszponzorként – az A20-as nem volt ütőképes konstrukció, mégis sikerült egy pontot elcsípnie vele, méghozzá élete első Forma-1-es futamán, Ausztráliában, ahol a hatodik helyen ért célba a kieséscunamit követően.
A szezon további részében mindössze négy versenyt fejezett be ezen kívül, a maradék tizenegyet feladni kényszerült, mégis töretlen lelkesedéssel folytatta tovább a munkát, hiszen Tom Walkinshaw 2000-re is bizalmat szavazott neki. Az eredmények azonban továbbra sem jöttek, bár a két megszerzett pont kétségkívül előrelépésként könyvelhető el. Az erős helyezések helyett a spanyol inkább baleseteivel került be a híradásokba: a szezonnyitón Irvine-nal akadt össze, Monzában pedig ő esett a legnagyobbat abban a balesetben, amelyben egy tűzoltó, Paolo Gislimberti életét veszítette.
Bármennyire is szerette volna, de la Rosa nem kapott ülést 2001-re, így a Prosthoz szegődött tesztpilótaként, hazai versenye, a Spanyol Nagydíj előtt azonban rámosolygott a szerencse: Alain Prost megvált Gastón Mazzacanétól, és a jaguaros Luciano Burti foglalta el a helyét – a spanyol pedig a nagymacskásokhoz igazolt, megörökölve brazil kollégája helyét. Így esett, hogy emberünk csaknem két szezon erejéig a Milton Keynes-iek autóit nyúzta – inkább kevesebb, mint több sikerrel, hiszen ezúttal is mindössze két pontszerzés fűződött a nevéhez, azok is mind első évében. De legalább sikerült feljebb lépnie, hiszen az Olasz Nagydíjat ötödik helyen zárta.
A 2003-as szezonra szűkült a mezőny, a Jaguar pedig lecserélte párosát: Eddie Irvine végérvényesen kikerült a körforgásból, de la Rosa viszont elfogadta a McLaren ajánlatát, és újból tesztpilóta lett. Ekkortájt kezdték azonosítani a versenyzőt „a” tesztpilóta fogalmával, még abban az időszakban, amikor a csapatok korlátlanul önthették a pénzt tesztprogramjaikba. Hosszú időt, hét évet töltött el a wokingiaknál, ahol 2008-ban bajnoki címhez segítette Lewis Hamiltont, a legtöbben azonban mégis a 2005-ös Bahreini, és a 2006-os Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményéről emlékeznek rá.
Sakhirban kétszeresen is mellette álltak az égiek: Juan Pablo Montoya rejtélyes teniszsérülése után Alexander Wurznak kellett volna helyettesítenie a kolumbiait, ám a langaléta osztrák egyszerűen nem fért bele az MP4-20-as pilótafülkéjébe, így a néhány centivel alacsonyabb, de a versenyzők között így is termetesnek számító Pedro de la Rosa kapta meg a lehetőséget. A spanyol már azzal letette a névjegyét, hogy az akkor még csak ifjú tehetségnek tartott Kimi Raikkönen elé kvalifikált, versenye pedig élményszámba ment. Ott előzött, ahol tudott, nem törődve azzal, hogy árkon-bokron kell átgázolnia – egy-egy elbaltázott előzést követően nem adta fel, és visszavágott. Így esett, hogy az ötödik pozícióban ért célba, és kis híján többen beszéltek róla a leintést követően, mint a győztes Fernando Alonsóról.
Az év további része, és 2006 első fele változatlanul tesztek tömkelegével telt el, a sors azonban megint úgy hozta, hogy Juan Pablo Montoyát kellett helyettesítenie – amikor a kolumbiai átcuccolt a NASCAR-ba, de la Rosa a Francia Nagydíjtól kezdve a szezon végéig versenyezhetett Raikkönen mellett. A neki jutó nyolc futam öt pontszerzést, két kiesést és egy 11. helyet hozott számára, a Hungaroringet azonban örökre szívébe zárta, hiszen a kaotikus esős versenyen pályafutása első és egyetlen F1-es dobogóját sikerült begyűjtenie.
A pilóta számtalan csatában vett részt, s bár legnagyobb ellenfelei mind kizúgtak, ő stabilan tartotta magát, és a második helyen ért célba – azok után, hogy a felvezető körben megpördült a vizes aszfalton. Az év további része a versenyzés mellett reménykedéssel telt, hogy megtarthatja helyét az érkező Fernando Alonso mellett, afféle spanyol all star-csapatot alkotva, Lewis Hamilton érkezésével azonban maradt a kaptafánál.
Mindez további három évet jelentett tesztpilótaként – noha időközben némi reményre adott okot Dave Richards McLaren által támogatott Prodrive-projektje, amelyből végül semmi sem lett –, sőt, egyszer még a Force Indiához is beugrott néhány körre. Sokkal nagyobb visszhangja volt azonban de la Rosa 2007-es kémbotrányban betöltött szerepének: a spanyol tevékeny részese volt azon adatok e-mailen történő átküldésében, melyek a Ferrari F2007-es autójának adatait tartalmazták. A gyötrelmes hónapok végén végül csak a McLarent marasztalták el, a pilóták pedig zavartalanul folytathatták munkájukat.
Ennek ellenére de la Rosa lett a pilóták szövetsége, a GPDA elnöke a 2008-as szezonnyitó előtt, azonban tesztpilótaként sem tett le arról, hogy visszatérjen a versenyzéshez: 2009-ben a Sauber képében mosolyogtak rá az égiek, így három évnyi kihagyás után újfent visszatérhetett a mezőnybe 2010-ben – ekkoriban ugyanis felértékelődött a tapasztalata, hiszen a sportág 2009-ben betiltotta a szezonközi gyakorlást.
Teljes évet mégsem futhatott, hiszen az Olasz Nagydíj után lapátra tették Nick Heidfeld kedvéért, a döntés pedig kissé sokkolta a spanyolt, annak ellenére, hogy elmaradt ifjú csapattársától, Kamui Kobayashitól. De la Rosa egyetlen hetedik hellyel a háta mögött búcsúzott, és az F1-es visszatérésre készülő Pirelli tesztelője lett, annak reményében, hogy hátha valaki lecsap rá 2011-re. Nem így történt, így visszatért a McLaren keblére, a Kanadai Nagydíjon azonban újból versenyezhetett: ismét a Sauber hívta, a Monacóban megsérült Sergio Perez helyére. A spanyol kimaradt a kalamajkából a négy órásra nyúló versenyen, és a 12. helyen zárt.
Novemberben azonban új kalandba vágott: ha a mezőny leggyengébb alakulatánál is, de újfent egész éves szerződést írhatott alá. A HRT-nek fontos volt egy tapasztalt pilóta az erősnek finoman szólva sem mondható Narain Karthikeyan mellett. Habár általában jobb volt az indiainál, ez sem volt elég ahhoz, hogy kitörjön, ráadásul kétéves kontraktusa ellenére a csapat év végén lehúzta a rolót, így de le Rosa is utcára került.
Nem róla lett volna szó azonban, ha ne állt volna újabb csapat alkalmazásába: 2013-ban és 2014-ben a Ferrari alkalmazta tesztpilótaként. A korlátozott lehetőségek miatt nem sok alkalom jutott neki arra, hogy autóba üljön, de a Scuderia így is sokat nyert vele. Noha egy ideig úgy tűnt, hogy a rengeteg egykori F1-es pilótát tömörítő Formula-E-ben lel menedékre, végül csak egy tesztig jutott, még 2015 nyarán.
Noha azóta három és fél év telt el, nem valószínű, hogy Pedro de la Rosa valaha vissza fog térni a Forma-1-be – a csapatok azonban bizonyára tudják, hogy ha tapasztalt tesztelőre lesz szükségük, hol keressék azt.
