Ugyan az 1990-es évek közepén tapasztalható viszonyokat nehéz összehasonlítani a mostaniakkal, ám Fernando Alonso mindenképpen a hétszeres világbajnok, egykori nagy rivális példájából meríthet erőt. 1995-ben ugyanis a Benetton istálló bebizonyította, hogy egy autó azonnal lehet sikeres motorszállító-váltás után is.
Akkor is a francia gyártó termékeire cserélt a Benetton, igaz, ők a nyolchengeres Ford-erőforrást váltották le. 1994-ben egy egység előnnyel világbajnoki címet szerzett Michael Schumacher Damon Hillt legyőzve, ám a konstruktőri bajnokság nem lett meg, azt a Williams söpörte be.
A váltás több, mint szenzációsra sikeredett, Schumacher ugyanis kilenc futamgyőzelmet aratva óriási fölénnyel zsebelte be pályafutása második világbajnoki címét. A Benetton tizenegy sikert aratott (Herbert is szerzett kettőt), a Williams duója pedig további ötöt, így a Renault-motorok dominanciája vitathatatlan volt. A tizenhétből csak egyet vitt el a Ferrari, tizenhatot a Renault.
Most a McLarennek nyilván kevésbé vérmes reményei lehetnek, de tény, annál biztosan feljebb kerülnek a rangsorban, ahová idén a Honda segítségével felértek. A bonyolultabb V6-os turbók esetében jóval nehezebb az átállás, mint a húsz évvel ezelőtti szívómotoroknál, de a McLarennél és a francia gyártónál is a legjobb mérnökök dolgoznak azon, hogy az átállás minél simábban megtörténjen.
A sors iróniája, hogy Michael Schumacher nem élvezte túl sokáig a domináns autót, ugyanis 1996-ban már a Ferrarihoz szegődött, ahol ugyan már az első évben háromszor is győzött, végül azonban egészen 2000-ig kellett várnia, amíg az összetettben is a csúcsra ért.
