A 2003-as egyedi időmérős szabályokat kombinálták az egyedi monacói menetrenddel: az időmérő edzés két felvonását csütörtökön és szombaton tartották, a 20 fős mezőny pedig egy-egy gyorskört tehetett meg mindkét alkalommal. A csütörtöki szakasz csupán a szombati sorrendet határozta meg: a leglassabb versenyző kezdett először, a leggyorsabb pedig utoljára próbálkozhatott. Ez Michael Schumacher volt, aki ennek ellenére csupán az ötödik rajthelyet szerezte: öccse, Ralf Schumacher kaparintotta meg a pole-pozíciót, Kimi Raikkönen, Juan Pablo Montoya és Jarno Trulli végzett még előtte.
A verseny június 1-jén nem zajlott eseménytelenül: a williamses Ralf Schumacher 21 körön át vezetett, miközben csapattársa, Montoya nyomás alatt tartotta, ám az élmezőnyből ő állt ki leghamarabb, és a kilencedik helyre tért vissza. Később 15 körön át beragadt testvére mögé, ez pedig megpecsételte versenyét, és leszakadt a győzelemért küzdő három versenyzőtől.
Michael Schumacher, Kimi Raikkönen és Juan Pablo Montoya tűnt esélyesnek a nagy presztízsű monacói sikerre: a Ferrari versenyzője jól megtankolt autóval taktikázott, Ross Brawnék azonban kihagyták a számításból, hogy Trulli autója jelentősen feltartja ezekben a hosszú körökben. A kiállások után Montoya vezetett szorosan Raikkönen előtt, Schumacher pedig 14 másodperces hátrányt szedett össze. A kolumbiai autója viszont a futam végére lelassult – mint kiderült, a csapat motorhibától tartott –, olyannyira, hogy Raikkönen és Schumacher is két másodpercen belül ért célba.
Előzési helyzetben azonban nem voltak: nem csupán ők, hanem mások sem. A 2003-as Monacói Nagydíj volt az első a Formula-1-ben, melyen a statisztikusok nulla előzést jegyeztek fel. Montoya és a Williams győzelme is tartogatott különlegességet a számok és érdekességek kedvelőinek. A dél-amerikai pilóta csupán a második versenyző volt, aki az Indy 500-at és a Monacói Nagydíjat is megnyerte, a híres Tripla Koronát megszerző Graham Hill után. Ami pedig csapatát illeti, a Williams annak ellenére, hogy domináns autókat épített a 80-as és 90-es években, húsz év szünet után, 1983 óta először győzött a hercegségben.
A Williams másik autójával Ralf Schumacher 28 másodperc hátrányban ért célba, nem sokkal Fernando Alonso előtt, akinek ötödik helye a nyolcadik rajtpozícióból Monacóban már komoly előrelépésnek számított. A spanyol a rajtnál átugorta Barrichellót és Coulthardot (az első kör pozícióváltásait sosem számolják bele az előzési statisztikába), majd a kiállásnál Trullit is letudta. A 21 éves pilóta mögött a másik Renault-ban az olasz végzett, aki a forgalomra panaszkodott, annak ellenére, hogy leginkább ő akadályozott másokat a 78 körös nagydíjon. Coulthard és Barrichello volt a két utolsó pontszerző.
A versenyen Jenson Button szombati bukása miatt nem indult el, hatan pedig kiestek, közülük egyedül Heinz-Harald Frentzen baleset miatt. Ami a világbajnokságot illeti: a Schumacher előtt végző Raikkönen 2-ről 4 pontra növelte előnyét, a szezon harmadik bajnokesélyese, Montoya azonban győzelme ellenére is messze járt még tőlük, ekkor Alonso állt az egyéni tabella harmadik pozíciójában.
A Monacói Nagydíj óta még háromszor ismétlődött meg, hogy egy versenyen egyetlen előzést sem rögzítettek: 2005-ben Indianapolisban, 2009-ben Valenciában, valamint legutóbb 2017-ben Szocsiban, igaz, itt egyes források szerint történt egy helycsere.
