Újra az emlékezetes 1976-os szezon egy újabb versenyét idézzük fel: továbbra is a rendkívül fordulatos idény elején járunk, amikor úgy tűnt, Niki Lauda könnyedén duplázni fog. Május 16-án az év ötödik versenyét, a Belga Nagydíjat rendezték, a spanyol fordulót követően, amelyről nemrég szintén olvashattatok nálunk. A hivatalos eredmény ekkor még Niki Laudát ismerte el a jaramai győztesnek, James Huntnak várnia kellett, hogy visszakapja szezonja első nagydíjsikerét.
A Belga Nagydíjat a 70-es években nem Spában tartották: a helyszín 1976-ban Zolder volt, ahova harmadszor látogatott a száguldó cirkusz. Az eredeti tervek szerint a pálya Nivelles-lel váltogatta volna egymást évente, de a Brüsszel közeli népszerűtlen helyszínt, amely csupán két kiadást ért meg az F1-ben, végleg kivették az aszfalt rossz minősége miatt.
Lauda dominálta a szezon eltelt negyedét, pole-pozíciója mégsem volt még az 1-es számú Ferrarival. 1:26.55-ös körével pótolta a hiányosságot Belgiumban. Clay Regazzoninak köszönhetően a két vörös autó foglalta el az első sort: a szezon edzéskirályának, James Huntnak be kellett érnie a harmadik hellyel. Patrick Depailler szintén megkapta a Tyrrell hatkerekű autóját, és a negyedik rajtkockába kvalifikált: amilyen meghökkentő volt a forradalmi dizájn, olyan hatékony is.
Eközben a mezőny számok szerint legsikeresebb versenyzője, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi csupán 27. helyen zárta az időmérőt, így a szabályok értelmében nem állhatott fel a 26 fős rajtrácsra. Pályafutása során először történt meg vele ez a roppant kellemetlen eset: most kezdhette el igazán érezni, mennyire rossz ötlet volt a McLarentől – Hunt vezette volt autóját – a családi Copersucar-Fittipaldira váltani.
Lauda a rajttól fogva vezetett, mögötte pedig Hunt máris kiharcolt magának egy helyet. A Ferrarik tempójával azonban nem tudott mit kezdeni: Regazzoni már a nyolcadik körben visszavette a pozíciót, innentől fogva pedig bottal üthették a Ferrarik nyomát. Később Huntnak a harmadik helyért is küzdenie kellett, Laffite-tal és Depailler-vel. Mindkét francia megelőzte őt, és bár Depailler később motorhiba miatt kiesett, addigra csapattársa, Jody Scheckter is bedarálta a McLarent. Hunt az ötödik helyen haladt, mikor a 36. körben váltóhiba miatt autója leállt. Hiába volt kétségtelenül Lauda mellett a mezőny leggyorsabb versenyzője, szezonja katasztrofálisan alakult: öt versenyből negyedszer nullázott (beleértve a Spanyol Nagydíjat, ahonnan az ekkori állás szerint kizárták).
Eközben Lauda ötből negyedik győzelmét szerezte, és 42 ponttal rendelkezett, míg a Ferrari kettős sikeréről gondoskodó Regazzoninak 15 egysége volt a pontverseny második helyén – döbbenetes különbség az idény korai szakaszában. A belga dobogóra Jacques Laffite állt még a Ligier-vel – fél percre az uralkodó Ferrariktól –, mögötte Scheckter a hatkerekű első célba érését könyvelte el. Az ötödik hely nem volt szerencsés ezen a nagydíjon: Hunt kiesése után Chris Amon örökölte meg a pozíciót, az Ensign egyik kereke pedig leszakadt. Az új-zélandi hatalmasat bukott, fejtetőn landolt a pálya széli bokrok közt, ám szerencsésen kikecmergett a roncsból. A helyet végül a későbbi világbajnok, Alan Jones szerezte egy másik emlékezetes F1-es versenygéppel, a Durex által szponzorált Surteesszel.
