2001-et írunk, a Formula-1-es autókat háromliteres, V10-es szívómotorok hajtják, melyek túllépték a 800 lóerőt, a Michelin visszatérésének és a gumiháború kezdetének köszönhetően pedig óriási ugrás történt a köridőkben: az Ausztrál Nagydíj pole-pozíciója 3,5 másodperccel volt gyorsabb, mint előző évben! Hasonló gyorsulást most, 2017-ben a karosszériaszabályok radikális felforgatásával sikerült csak elérni.
Idilli állapot, gondolnánk, amire minden Formula-1-es rajongó vágyik. Rábukkantunk azonban egy 2001. március 13-i cikkre, amelyből kiderül, akkoriban milyen kevesen zárkóztak el attól, hogy lassítsák az autókat – vagy épp egyenesen támogatták az ötletet.
„Nehéz kérdés a teljesítmény csökkentése” – mondta a Jaguar pilótája, Eddie Irvine az Autocar lapnak. „Így hirtelenjében nem gondolnám, hogy problémát okozna a motorkapacitás csökkentése, és mondjuk a V6 bevezetése, ha a sebességet akarják visszafogni. Nem hiszem, hogy ez ártana a Formula-1-nek.”
A McLaren ügyvezetője, Martin Whitmarsh szintén a motorok hengerűrtartalmának csökkentésében látta a jövőt, igaz, ekkor még ő sem gondolt a jelenleg használt 1,6 literes formulára: „Személy szerint támogatnám a 2,5 literes konfigurációt, habár ezt kétségtelenül megvitatnánk motorpartnerünkkel, a Mercedes-Benzzel.”
Az FIA már előzőleg ígéretet tett rá, hogy Malajziában és Brazíliában szemmel tartja a köridőket, és elképzelései is voltak – egy további borda elhelyezése a gumiabroncsokon, vagy a rendelkezésre álló szettek csökkentése, ami arra készteti a csapatokat, hogy keményebb keverékeket válasszanak – arra az esetre, ha biztonsági okok miatt csökkenteni kell a sebességet.
Fontos ismerni azonban a kontextust, amely megmagyarázza, miért hangsúlyozták ennyire a biztonságra való törekedést akkoriban. Sajnálatos módon – mint a Formula-1-ben legtöbbször – egy haláleset váltotta ezt ki: Jacques Villeneuve és Ralf Schumacher melbourne-i ütközése során egy pályabíró életét veszítette, hét néző pedig megsérült.