Pár nappal Hideki Noda születésnapja után ismét egy néhány F1-es futamon rajthoz álló japán versenyzőről emlékezünk meg, de kettejük története merőben eltér egymástól. Toshio Suzukiról van szó, akinek ha csak az F1-es karrierjét ismerjük, könnyű egy vállrándítással elintézni a sztorit, hiszen 1993-ban a szezon utolsó két versenyén vehetett részt csupán a gyengécske Larrousse-csapat színeiben Philippe Alliot helyén, de az ő esetében ennél jóval többről van szó.
Suzuki 1975–76-ban tűnt fel az akkor felemelkedőben lévő japán motorsport színterén, miután egymás után kétszer megnyerte hazája elsőszámú gokartbajnokságát, majd 1979-ben ő lett az első összjapán Formula–3-as szezon győztese is – az azóta is élő bajnokság győztesei között később olyan nevek bukkantak fel, mint például a Le Mans-rekorder Tom Kristensen vagy épp Ralf Schumacher. Egészen 1983-ig versenyzett F3-as és F2-es formulaautókkal, majd karosszériás versenygépekre váltott, prototípusokkal és túraautókkal indult változatos sorozatokban.
Jó néhány világbajnoki futamon is rajthoz állt sportautókkal, de a következő igazán nagy sikert túraautóval érte el: 1990-ben fölényes bajnoki címet szerzett hazája országos túraautós sorozatában – ekkor már túl volt a 35-ön. Eközben az együléses gépeknek sem fordított hátat teljesen, 1987-ben például több dobogót és egy győzelmet szerezve lett ötödik hazája F3000-es sorozatában. Prototípus-versenyzőként természetesen Le Mans-ban is visszajáró vendég volt, 1990-ben egy Nissannal ötödik, rá három évre pedig Eddie Irvine partnereként negyedik lett.
A nemzetközi közvélemény ekkorra már ismerhette a nevét: 1992-ben Masahiro Hasemi és Kazuyoshi Hoshino partnereként a japán pilóták és csapatok első, és mindmáig egyetlen győzelmét aratták a daytonai 24 órás futamon, s mindeközben úgy lett második a japán F3000-es sorozatban (a mai Super Formula elődjében), hogy a szezon felénél még ponttal sem rendelkezett, ezt követően viszont ellenállhatatlan formában autózott.
Ekkor már szinte minden sorozatban győzelmek és dobogók szegélyezték az útját, ahol megfordult, japán országos prototípusbajnok lett, s a túraautózásban is újabb bajnoki dobogók jutottak neki. A sikerek pedig végül meghozták jutalmukat, 1993-ban két futamon rajthoz állhatott a Formula–1-ben a Larrousse versenyzőjeként, s bár mindkét nagydíját az utolsó helyen zárta, 38 éves, gyakorlatilag nulla tapasztalattal rendelkező újoncként maga a célba érés is megsüvegelendő teljesítmény – ahogy az is, hogy első időmérőjén csak négy tizedet kapott tapasztaltabb csapattársától.
Az F1-es karrier véget is ért a suzukai és az adelaide-i futammal, de Suzukira még várt két nagy siker: 1995-ben megnyerte a japán F3000-es sorozatot, többek közt a ma már említett kilencszeres Le Mans-győztes Kristensent megelőzve, a koronát pedig az 1999-es Le Mans-on elért második hellyel tette fel karrierjére, ahol az LMGTP kategóriát megnyerte Ukyo Katayama és Keiichi Tsuchiya partnereként egy Toyota GT-One-nal.
Suzuki utoljára 2008-ban, 53 évesen indult Le Mans-ban, s színes karrierjébe GT-futamgyőzelmek, sőt egy NASCAR-hétvége is belefért, mielőtt végleg szögre akasztotta a bukósisakot. Még sok boldog születésnapot neki!
