„A halál folyamatosan jelen volt gyermekkoromban. Apám a Formula-1-ben versenyzett, és akkoriban az F1 szörnyű volt. Egy véres játék. Emlékszem, azon gondolkodtam, hogy apám talán nem lesz ott következő karácsonykor, vagy akár jövő héten. Egy részem lenyűgözte, hogy apám különleges és veszélyes dolgot végez, de egy részem azt gondolta: nem akarom, hogy meghaljon, nem akarom, hogy ezt csinálja” – idézi az 1996-os világbajnokot a The Guardian lap. Damon és Graham Hill – 1962 és 1968 legjobbja – az egyedüli apa-fia páros az F1 történetében, melynek mindkét tagja megnyerte a vb-címet.
„Anyám szerette a bátor férfiakat, és versengő személy volt. De ahhoz sosem volt érzéke, hogy önálló legyen, és a saját életét irányítsa. Az egész családunk ahhoz igazodott, hogy apámat elégedetté tegyük” – beszélt most 90 éves édesanyjáról és a Hill család mindennapjairól Damon Hill. „Anyám dolga az volt, hogy gondoskodjon arról, minden megfeleljen neki. A testvéreim és én másodlagosak voltunk ebben. A nővérem, Brigitte 18 hónappal idősebb nálam, a húgom, Samantha pedig négy évvel fiatalabb. Graham Hill egyetlen fiaként mindig engem tettek autókba és fényképeztek le, őket nem.”
A tragédia 1975-ben sújtott le, mikor Hill még csak suhanc volt. „15 éves koromban vesztettem el apámat. A halála egy érzelmi atombomba volt. Annyira váratlanul történt, hiszen akkor vonult vissza, és anyám, a testvéreim és én már nem aggódtunk annyira, miután sok éven át a legrosszabbra is fel voltunk készülve. Lesújtott minket, üresség, egy kráter maradt utána. Úgy birkóztam meg vele, hogy bemagyaráztam, nem jó, ha sajnálom magam. Szerencsések voltunk, hogy annyi időt vele tölthettünk” – beszélt a személyes tragédiáról Hill, aki mégis úgy véli, nem vitte volna idáig, ha apja tovább kíséri őt élete útján.
„Bálványoztam az apámat, de mikor meghalt, eltűnt a rivaldafény, és esélyt kaptam, hogy önmagam legyek. Megkönnyebbülést éreztem, mivel nem kellett aggódnom azért, apám jóváhagyja-e, amit csinálok. Bonyolult volt, szabadságot éreztem, az élete árán. Apám halála arra késztetett, hogy kövessem a nyomdokait, és elkezdtem versenyezni. Mielőtt meghalt, sosem beszéltem arról, hogy autókkal versenyeznék, és talán nem is éreztem volna motivációt, ha tovább él – nem tudom. Azt tudom, hogy nem hiányzik annyira a versenyzés, mióta befejeztem.”
„A versenyzéssel feltámasztottam apámat. Az eredményeim az enyémek voltak, de elkerülhetetlenül tartalmaztak valamennyit apám örökségéből is, és tisztelegtek az emléke előtt. Bizonyos értelemben felnőttként ismerhettem meg őt, ahogy semmi más módon nem ismerhettem volna meg. Tudva, hogy min ment keresztül, közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem őt. Nagyon nehéz ugyanazt a hivatást űzni, mint a szüleid, ha sikeresek voltak benne” – mondta Hill, akinek két évtized elteltével mégis sikerült megismételnie apja bravúrját.
