DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Retro

Retro – Senna oktat az esős-száradó pályán

1988-ban ezen a napon rendezték Hockenheimben az F1-es Német Nagydíjat, amelyen Ayrton Senna briliáns vezetéssel vezette újabb kettős győzelemre az egész évben domináló McLaren-Honda istállót.

A McLaren-Honda nyomasztó fölényét hozta az 1988-as Formula-1-es évad első fele, így a szezon kilencedik állomásán, a hockenheimi Német Nagydíjon is Alain Prost és Ayrton Senna csatájára lehetett számítani a győzelemért. A pontversenyt a francia vezette az akkor még világbajnoki cím nélkül álló csapattársa előtt, ám a hétvége elején a Williamsre és a Ferrarira irányult még a figyelem: a grove-i istálló bejelentette, hogy Thierry Boutsen csatlakozik hozzájuk az 1989-es idényre, méghozzá a maranellói gárdához távozó Nigel Mansell helyére.

senna-1988-hockenheim



A kvalifikáció aztán már újfent a McLarenekről szólt: az edzésmenő Senna 277 ezredmásodperccel utasította maga mögé Prostot a pole-ért vívott különmeccsük során, míg a második sorba a Ferrarik állhattak fel Gerhard Berger és Michele Alboreto révén. Az egész évadra jellemző mutató, hogy az osztrák lemaradása másfél másodperc (!) volt Sennával szemben – igaz, azt is hozzá kell tenni, hogy a hétvége korábbi edzéseihez hasonlóan az időmérőt is jelentősen befolyásolta a folyamatosan eleredő, olykor viharos erősségű eső.

A csapadék aztán épp nem sokkal a vasárnapi viadal startja előtt állt el, ám a pilóták még így is bőven vizes pályán vághattak neki a futamnak. Ennek ellenére volt egy bátor – vagy inkább vakmerő – versenyző, aki bepróbálkozott a slick gumikkal: az ötödik helyről induló Nelson Piquet akart merészet húzni, ám az akkor éppen címvédő háromszoros vb-győztes már az első körben kicsúszott a Lotus-Hondával az Ostkurve elnevezésű kanyarban,

Az élen Senna megtartotta a vezetést, Prost azonban visszaesett a negyedik pozícióba – igaz, nem tartott sokáig, mire visszaküzdötte magát brazil kollégája mögé. A később a vb-címet is bezsebelő versenyző végig hibátlanul vezetve be is húzta a győzelmet, míg csapattársa annak ellenére is második lett, hogy a futam kései szakaszában ő is megpördült az Ostkurve kanyarban – ezzel a McLaren szezonbeli hatodik kettős sikerét aratta. A pontversenyt a hockenheimi eredmény ellenére is Prost vezette: három pont előnye maradt Senna előtt.

A dobogó alsó fokára Berger állhatott fel, megelőzve Alboretót, míg a pontszerzők közé Ivan Capelli és a már említett Boutsen fért még be. A verseny meglepetésembere Phillippe Aliot lehetett volna, aki a kilencedik körben szintén majdnem pórul járt, ám hibája után nagyon jó ütemben váltott száraz pályára alkalmas abroncsokra. Folyamatosan tört előre, de végül őt is utolérte a végzete: a Lola-Ford versenyzője Piquet-hez nagyon hasonló módon kényszerült kiállni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: