DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

Retro – A Red Bull először a csúcson

Safety car mögötti rajt, egy későbbi bajnokcsapat első győzelme, kavarodás a díjátadón, Ferrari elmozdul az utolsó helyről és „Kubica miért ilyen lassú?” Emlékezetes futamot rendeztek 2009-ben ezen a napon.

A 2009-es F1-es szezon harmadik versenyére a Brawn GP komoly előnnyel, kettőből két futamot nyerve érkezett meg, míg mögöttük a Toyota állt az összetettben, miután mindkét versenyen a 3-4. pozíciót szerezte meg a Trulli-Glock páros. A pontversenyben ekkor még ez a két csapat emelkedett ki a mezőnyből, hiszen 25 és 16,5 pontjukhoz képest a 3-4. helyen álló BMW és Renault csak 4-4 egységet gyűjtött, azaz ekkor még úgy tűnt, hogy a dupla diffúzoros istállók uralhatják az egész évet.

Persze az egyértelmű volt, hogy van még egy istálló, melynek a tempója megvan ahhoz, hogy harcban legyen akár a Brawnnal is, csak éppen az első két futamon nem igazán jött ki nekik a lépés: a korábban a középcsapatok közé tartozó Red Bull mindkét versenyen dobogóesélyes volt, ám a körülmények nem kedveztek nekik, illetve Vettel ausztráliai ütközése is értékes pontoktól fosztotta meg őket.

Kínában Vettel verhetetlen volt az időmérő, s nagyon simán szerezte meg a pole-t a könnyű autóval támadó Alonso, valamint a másik Red Bull-pilóta, Mark Webber előtt. A két Brawn ezúttal csak a 4-5. helyen zárt, míg az előző év két nagyja, a McLaren és a Ferrari kálváriája tovább folytatódott: Raikkönen, Hamilton, Kovalainen és Massa a 8-13. hely között zártak.

Másnap hatalmas eső fogadta a mezőnyt, így a futam első nyolc körét a safety car mögött kellett teljesíteni, az indulás után pedig már két Red Bull állt az élen, hiszen Alonso még a biztonsági autós fázis során kerékcserére kényszerült. Barrichello megelőzte Buttont, de ez nem tartott sokáig, s amikor Vettel kiállt a bokszba, átmenetileg az előző két futam győztese került az élre. Vettel győzelmét azonban nem tudta veszélyeztetni, ahogy más sem, kivéve egy apró incidenst: a Kubicával való ütközés miatt lelassuló Trulli kikerülésekor ugyanis összeért Buemivel, de szerencséjére az autó nem sérült meg különösebben.

Button végül a második helyet is elveszítette, miután Webberrel oda-vissza előzgették egymást – mindketten hibáztak egy-egy ízben –, de a dobogóra így is felállhatott sorozatban harmadszor. Vettel saját maga második, s csapata történetének első győzelmét szerezte Sanghajban, ráadásul a Red Bull rögtön kettős győzelemmel iratkozott fel a dicsőségfalra, ahogy nem sokkal korábban a Brawn vagy például 1998-ban a Jordan.

A McLarennél is lehetett ok némi elégedettségre, hiszen az előző két hétvége szenvedései után Kovalainen és Hamilton kettős pontszerzést könyvelhettek el az 5-6. helyen, amivel a csapat azonnal előreugrott a konstruktőri bajnokság 4. helyére. A Ferrari ezzel szemben ismét nullázott, s így a tabella utolsó előtti helyéről várhatták a folytatást, de legalább a Force Indiát már megelőzték Raikkönen 10. helyének köszönhetően (akkor még csak az első nyolc kapott pontot).

2009_kina 



A díjátadó nem múlt el rendhagyó esemény nélkül, a Red Bullnak ugyanis az osztrák helyett a brit himnuszt játszották le – minden bizonnyal Milton Keynes-i székhelyük miatt. Később rendezték a dolgot, így az azóta elért nagydíjsikereiknél már valóban a Land der Berge, Land am Strome tisztelgett a győztes istálló előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: