Huszonhat esztendős korában, 1978-ban tűnt fel a Formula-2-es Európa-bajnokság mezőnyében Manfred Winkelhock, akinek szeme előtt természetesen legfőbb célként az lebegett, hogy eljusson a Formula-1-ig. Ez később nem csupán neki sikerült, hanem testvérének és fiának is – igaz előbbi hét próbálkozásból egyszer sem élte túl még csak az előkvalifikációt sem, míg utóbbinak csak egyetlen verseny adatott meg – az viszont annál emlékezetesebbre sikeredett, hiszen jó gumiválasztásának köszönhetően még vezette is a futamot.
De térjünk vissza Manfredhez, aki egy sikertelen monzai kvalifikációt leszámítva 1982-ben, 30 esztendős korában jutott el a Formula-1-ig. Előtte négy év alatt összesen harminc F2-es futamon vett részt, s bár pontot csak kilenc alkalommal szerzett, ebből ötször dobogóra is állhatott. A sportautókkal szintén megpróbálkozott, de igazán nagy sikerek ekkoriban még nem adattak meg neki. A nevét elsősorban egy baleset tette ismertté, 1980-ban karcolások nélkül vészelt egy túlélhetetlennek tűnő balesetet a Nordschleifén, melynek felvétele ma is megtekinthető a videómegosztókon.
Végül aztán 1982-ben elérkezett a nagy lehetőség, a teljes szezonra szóló F1-es szerződés – jóllehet nem épp egy ideális helyen, hanem a vergődő ATS istállónál. Az egyértelmű technikai lemaradás ellenére Winkelhock egyből a második F1-es futamán pontot szerzett, rögtön kettőt (két kizárásnak köszönhetően) – ekkor aligha hitte volna, hogy hátralévő 53 versenyén egy ízben sem sikerül majd ez neki.
A német versenyző összesen három szezont kínlódott végig az ATS-nél, majd egy egyfutamos Brabhamnél tett kitérőt követően 1985-ben az RAM-hez igazolt. Itt sem termett neki sokkal több babér, a sportautó-világbajnokságban viszont annál több, ahol az F1-gyel párhuzamosan versenyzett a Kremer istálló által benevezett Porsche 962 volánja mögött – Marc Surer partnereként.
A szezon fénypontja a monzai 1000 kilométeres verseny volt, melyet a Winkelhock-Surer kettős megnyert, majd augusztus második hétvégéjén Kanadába érkezett a mezőny a Mosport Parkban rendezett szintén 1000 kilométeres Budweiser GT-re. A futam második körében Surer összeütközött egy riválissal, de a szerelők sikeresen kijavították a felfüggesztés sérülését, így az autó visszatérhetett a versenybe.
Winkelhock a második órában vette át az autót, ám nem sokáig vezethette azt: a kettes kanyarban 230 kilométeres sebességgel a betonfalnak csapódott, s a hatalmas lassulástól végzetes agysérüléseket szenvedett. Másnap, épp ma 30 évvel ezelőtt, 1985. augusztus 12-én hunyt el egy torontói kórházban.
