DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Webber a boldogságban úszik

2010-ben épp ezen a napon rendezték a Monacói Nagydíjat, amely Mark Webber pályafutásának egyik legnagyobb győzelmét, egyben a szezon egyik legizgalmasabb versenyét hozta.

A hercegségbeli verseny a világbajnoki idény hatodik futama volt abban az évben. Az egyéni vb-pontversenyt Jenson Button (McLaren) vezette, de előnye csupán három pont volt a Ferrarinál első évét töltő Fernando Alonsóval és tíz az akkor még világbajnoki cím nélkül álló Sebastian Vettellel (Red Bull) szemben.

A pénteki szabadedzéseken nyilvánvalóvá vált, hogy nyers tempó tekintetében Alonso és a Ferrari kettőse nagyon nehezen sebezhető lesz ezen a hétvégén, hiszen a kétszeres világbajnok spanyol az első edzésen száraz, míg a második tréningen vizes pályán is a leggyorsabbnak bizonyult. Szombaton, a harmadik szabadedzésen viszont elkövette az évi talán legnagyobb hibáját, odacsapta a korlátnak Ferrariját, ami olyan szinten megsérült, hogy az időmérő edzést kénytelen volt kihagyni, így egy potenciális pole-pozíciót egy a mezőny végéről, a bokszutcából való indulásra cserélt azon a szűk, utcai F1-es pályán, amelyen mind közül a legnehezebb előzni.

Mark Webber köszönte a lehetőséget, és élt vele, megszerezve a Red Bull zsinórban hatodik pole-pozícióját, míg mellőle az első sorból Robert Kubica (Renault) várhatta vasárnap a piros lámpák kialvását. A rajtrács második sorát Vettel és Felipe Massa (Ferrari) foglalhatta el.

A verseny rögtön izgalmakkal indult, hiszen Kubica hiába próbálta agresszívan lezárni Vettel előtt a belső ívet, a német mégis utat talált magának a lengyel elé, és a Ste Devote-ban már ő fordult el csapattársa, Webber mögött a 2. helyen. Még szintén az első körben Nico Hülkenberg az alagútban a falnak csapódott, mint később kiderült: rosszul rögzített első légterelője miatt vesztette el uralmát a Williams felett. Az első kör végén tehát máris pályára hajtott a biztonsági autó, amit kihasználva Fernando Alonso egyből a bokszba hajtott, hogy a szuperlágy abroncsokat a kemény keverékű gumikra cserélje.

Mivel a Pirelli jóslata szerint mindenki egy bokszkiállással végigcsinálhatja a versenyt a nagyon tartós kemény keveréknek köszönhetően, így ez a húzás egyértelmű jel volt a többieknek: Alonso meg fogja próbálni innentől kiállás nélkül végigteljesíteni a távot. A többiek ezzel számoltak is, így a spanyol korai kerékcseréje beindított egy kisebbfajta lavinát, és szinte mindenki nagyon korán kijött a bokszba, gondosan ügyelve rá, hogy lehetőleg Alonso elé jöjjön vissza.

Hülkenberg után Barrichello is gyalog volt kénytelen visszasétálni a Williams garázsába


Az érdekes taktikai csata mellett a pályán sem maradtunk további izgalmak nélkül. Hülkenberg autója után a másik Williams is a falban kötött ki, miután Rubens Barrichello autójának felfüggesztése egy rosszul rögzített csatornafedélen áthajtva eltörött, és a brazil emiatt elvesztette az irányítást a jármű felett. Újabb safety car.

A 70. körben aztán harmadszor is a pályára kellett hajtania a biztonsági autónak, miután Jarno Trulli az utolsó kanyarban emlékezetes módon megmászta Karun Chandhok HRT-jét, kis híján leborotválva kerekével az indiai fejét. Szerencsére mindketten ép bőrrel megúszták a hajmeresztő jelenetet, amit a versenyben vezető Mark Webber páholyból nézett végig, ő ugyanis épp lekörözni készült e kettőst.

A safety car csak a legutolsó körben hagyta el a pályát, és az utolsó kanyarban még ugyan a hétszeres világbajnok Michael Schumacher szemfülesen bebújt Alonso mellé, és megelőzte őt, ám a versenybírák utólag 20 másodperces büntetéssel sújtották a németet, miután már a fehér vonal előtt elhaladt a spanyol mellett, ez pedig a biztonsági autós periódus után szabálytalannak minősül.

Az eredményhirdetés után Webber szó szerint úszott a boldogságban!

Alonso így megtarthatta 6. helyét az agyonhasznált gumikon valahogyan célba evickélve a Ferrarival, a győzelmet viszont Webbertől ezen a napon sem ő, sem senki más nem tudta elvenni, így a Red Bull pilótája Sir Jack Brabham 1959-es diadala után első ausztrálként tudott F1-es Monacói Nagydíjat nyerni. Ezzel Webber az összetettben is átvette a vezetést a motorgond miatt kieső Buttontől, és Vettellel azonos pontszámmal, ám több győzelmének köszönhetően mégis egyedül vezette az összetettet. Monacóban is Vettel lett a második, míg a harmadik helyért járó serleget Robert Kubica nyerte el, megelőzve Massát és a mclarenes Lewis Hamiltont. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: