A 2005-ös szezon ötödik hétvégéjére, a Spanyol Nagydíjra készülődve minden adottnak tűnt ahhoz, hogy Fernando Alonso megszerezze karrierje első hazai győzelmét, hiszen a Renault versenyzője zsinórban három megnyert futammal a háta mögött érkezett Barcelonába, miközben a riválisok nem igazán voltak formában. Csapattársa, Fisichella, a mclarenes Raikkönen, s a címvédő hétszeres bajnok Schumacher egyaránt csak egy-egy értékelhető versenyt tudtak felmutatni addig, míg Alonso legrosszabb eredménye az idénynyitón szerzett harmadik helye volt.
Ezek után nem is csoda, hogy Alonso négy futam után fölényesen vezette a bajnokságot, méghozzá Jarno Trulli előtt, aki Malajziában és Bahreinben is második tudott lenni. Az olasz, aki saját maga második, s csapata első győzelmére ácsingózott, ráadásul minden bizonnyal örömmel borsot tört volna az őt előző évben kipenderítő Renault orra alá, a spanyol hétvége kezdetére is megtartotta jó formáját, hiszen a szombati első időmérő edzést ő zárta az élen.
Roppantul szorosan alakult ez az edzés, hiszen Trulli a helyi kedvencet, Alonsót 16, a harmadik helyen záró Raikkönent 24, míg saját csapattársát, Ralf Schumacher 75 ezreddel verte meg csupán, így tulajdonképpen semmi nem dőlt el. A 2005-ös szezon első szakaszában ugyanis egy nagyon rövid ideig élő szabály értelmében nemcsak szombaton, hanem vasárnap is rendeztek egy időmérő edzést, s az eredmények összesítéséből alakult ki a rajtsorrend.
Ezen a bizonyos második kvalifikáción, ma tíz évvel ezelőtt alaposan felborult az előző napi sorrend: Alonso a harmadik, Trulli pedig az ötödik helyre esett vissza (s ekkor már nem beszélt olyan lelkesen a Toyota első győzelméről, mint a előző napon), míg a pole-t egy remek körrel Kimi Raikkönen szerezte meg. A második helyre némi meglepetésre a williamses Mark Webber ugrott előre, aki az első kvalifikációt a hatodik helyen zárta, de a másodikon Alonsónak közel három, Trullinak pedig több mint öt tizedet adott.
A Raikkönen, Webber, Alonso, Ralf Schumacher, Trulli, Fisichella, Montoya, Michael Schumacher, Coulthard, Massa sorrend az első tíz pozícióban csupán két helyen változott a rajtnál: Webber, ahogy később annyiszor, elrontotta az indulást, és veszített két pozíciót, míg Schumacher Montoyát megelőzve feljött hetediknek – ám a Minardik lefulladása miatti safety cart követő újraindításkor a kolumbiai vissza is szerezte a helyét.
Mivel Alonso ezen a futamon hiába kereste a tempót, s nem is annyira az élen haladó Raikkönenre, mint inkább a mögötte érkező Trullira kellett figyelnie, a finn versenyző nagyon simán szerezte meg karrierje harmadik futamgyőzelmét a 2003-as Maláj és a 2004-es Belga Nagydíj után. Alonso sem volt csalódott, ő is pontosan érezte, hogy ezen a versenyen nincs esélye Raikkönennel szemben, így inkább a biztosra ment, így 2003 után ismét pezsgőzhetett hazai futamán.
A harmadik helyre befutó Jarno Trulli, aki Webbert és csapattársát, Ralf Schumachert győzte le a dobogóért, élete egyik legjobb versenyeként aposztrofálta a Spanyol Nagydíjat, melyet követően ő is és csapata is a második helyen állt továbbra is az összetettben Alonso, illetve a Renault mögött. Ki gondolta volna ekkor, hogy míg a futam két másik főszereplője a világbajnoki címért hajtja egymást, addig Trulli csak a hetedik helyen zárja majd a szezont...?
