1999. március 7-én az F1-es évad koránt sem kezdődött olyan kiegyenlítetten a két élcsapat, a McLaren és a Ferrari között, mint amilyen az az év végére lett. A wokingi istálló autói komoly előnnyel nyerték az időmérőt az Albert Parkban, Mika Hakkinen majdnem fél másodpercet adott a második helyezett David Coulthardnak, míg a skóttól további nyolctizedet kapott Michael Schumacher, aki a Stewartot vezető Rubens Barrichellóval osztozott a második rajtsoron.
Ám a McLarennél már a futam megkezdése előtt sem ment minden rendben. Hakkinen autójával gondok adódtak a rajtrácsra való készülődés közben, és csak az utolsó pillanatban született döntés arról, hogy a finn a tartalékautóval vegyen részt a futamon.
A felvezető kör végén aztán egyidejűleg mindkét Stewart-Ford füstölni kezdett a rajtrácson, emiatt a startot elhalasztották és újabb felkészülési idő kezdődött. Barrichellónak szintén maradt a tartalékautó, amivel a mezőny végére sorakozhatott fel, a másik tönkrement Stewart pilótája, Johnny Herbert azonban kénytelen volt már a rajt előtt feladni a futamot.
A második felvezető kör sem indult problémamentesen, ezúttal Michael Schumacher ragadt a rajtrácson, és mivel csak azt követően tudott elindulni, hogy minden autó elhaladt mellette, az utolsó helyre kellett váltania kecsegtető pozícióját.
A második sor így ki is ürült a két McLaren mögött, akik ugyanebben a sorrendben kényelmesen a mezőny élére is álltak a végre sikeres második rajt után - mögéjük Eddie Irvine, Heinz-Harald Frentzen és Ralf Schumacher sorakozott be, bár nem sokáig figyelhették a McLareneket, hiszen azok körönként több mint egy másodperccel húztak el tőlük.
A 13. körig minden rózsásnak tűnt Ron Dennisék számára, ám ekkor David Coulthard hidraulikus problémával szembesült, és a bokszba hajtva hirtelen fel is adta a versenyt. Két kör múlva Hakkinen 20 másodperc közeli előnye is semmivé lett, hiszen a hátsó szárnyát elveszítő, debütáló BAR-t vezető Jacques Villeneuve balesete miatt pályára küldték a biztonsági autót.
A címvédő öröme sem tartott azonban sokkal tovább csapattársáénál - amint kiállt a safety car, Hakkinen autója nem tudott kellően felgyorsulni a célegyenesben. A mögötte állók hirtelen összesűrűsödtek, hiszen a célvonalig nem volt szabad előzni, és a többiek nem tudták, mi történik előttük. A McLaren a későbbiekben sem akarta a jót, továbbra is csak vánszorgott a pályán, és a kör végére a teljes mezőny elment mellette, Hakkinen pedig végül kénytelen volt szintén feladni a versenyt.
Hirtelen megváltozott a felállás, a Ferrarinál eddig eltöltött három éve során nyeretlen Irvine került az élre, és bár a hátralévő 40 kör tovább rostálta a mezőnyt, az észak-ír végig állta a sarat, maga mögött tartva Frentzent és Ralf Schumachert. Alessandro Zanardi is falnak ütközött, Alex Wurz a felfüggesztés eltörése után fogta meg szépen a Benettont, Jarno Trulli és Marc Gené pedig összeütköztek.
Michael Schumacher eközben egyik legbalszerencsésebb F1-es futamát teljesítette. Miután a rajtnál a mezőny végére száműzték és folyamatosan lépegetett előre, előbb egy defekt miatt kellett a bokszba hajtania, következő kiállásánál pedig kormányt kellett cserélni az autójában. A számos időveszteség következtében azon ritka eset történt meg a kétszeres bajnokkal, hogy körhátrányban, legutolsóként ért célba, bár a rengeteg kieső miatt ez is a 8. helyet jelentette számára.
Irvine viszont minden balhéból kimaradt és első futamgyőzelmét ünnepelhette a dobogón Frentzen és Ralf Schumacher társaságában. Giancarlo Fisichella jött be mögöttük, a szintén hátulról rajtoló Barrichello pedig azzal együtt is az 5. lett, hogy tíz másodperces stop&go büntetést kapott, amiért a biztonsági autó mögötti torlódásban idő előtt előzte meg az idősebbik Schumachert. A nagy kavarodás végén pedig az első F1-es futamát teljesítő Pedro de la Rosa is örülhetett, hiszen pontszerzéssel debütált, miután a 6. helyen hozta be az Arrowst.
