A Formula-1 az 1989-es idényzáróra készülve valósággal forrongott a két héttel korábban történtek miatt, amikor Alain Prost és Ayrton Senna suzukai ütközését követően (melyről részletesen itt írtunk korábban) a brazilt a célegyenes előtti sikán levágása miatt kizárták a versenyből, ami Prost világbajnoki címét jelentette. A McLaren fellebbezett, aminek az adta a pikantériáját, hogy Prost is az ő versenyzőjük volt – a hivatalos álláspont szerint persze ez nem a csapattól távozó francia ellen szólt, hanem a Japán Nagydíj győzelmének megszerzésére irányult.
Így tehát az idényzáróra úgy állhattak oda a wokingiak versenyzői, hogy Senna még mindig világbajnok lehet abban az esetben, ha a fellebbezést elfogadják, azaz Prost nem nyugodhatott meg teljesen annak ellenére sem, hogy az aktuális állás szerint már behozhatatlan volt az előnye. A pole-ért ők ketten csaptak össze: pénteken Prost volt a gyorsabb, szombaton viszont Senna magabiztos teljesítménnyel, több mint hét tizedes előnnyel szerezte meg az első rajtkockát csapattársával szemben. A harmadik rajthely kellemes meglepetést okozva Pierluigi Martinié lett a Minardival.
A vasárnapi betétfutamok során megérkezett az eső Adelaide-be, így a versenyzők kaptak egy extra félórát a vizes beállítások tökéletesítésére. A plusz edzésen rengeteg pilóta megcsúszott, Prost és Berger még a kivezető körén hibázott, de még a mezőny talán legjobb esőmenője, Senna is megpördült. Több pilóta úgy érezte, hogy túl veszélyes elrajtolni, Alain Prost egy interjúban élő adásban hangoztatta, hogy nem szeretne rajthoz állni a versenyen, mert a körülmények nem biztonságosak.
Felmerült a futam későbbre halasztása is, az előrejelzések ugyanis arról szóltak, hogy az eső hamarosan csillapodni fog, ám ezt végül elvetették. Egyetlen versenyző volt csak, aki végig mozdulatlanul ült az autójában: Ayrton Senna, aki később állítólag egy barátjának beismerte, hogy egyetértett Prosttal, ám szerződése kötötte, s emellett nem is akarta feladni utolsó szikrányi esélyét a bajnoki címre. Természetesen a francia is tiszteletben tartotta saját szerződését, így beült az autóba, és elrajtolt a versenyen, ám előre közölte azt, hogy egyetlen kör megtétele után ki fog állni a bokszba, ugyanis nem hajlandó ilyen körülmények közt versenyezni.
Így is tett: miután a mezőny elrajtolt, a francia a bokszba húzott, és feladta a versenyt, hiába próbálta őt Ron Dennis meggyőzni arról, hogy üljön vissza az autóba. Lett volna rá ideje, hiszen a versenyt le kellett inteni, mert JJ Lehto balesete után autója elzárta a pályát. A rajtrácson ismét fellángolt a vita arról, hogy egyáltalán újra szabad-e indítani a futamot az ítéletidőben, ám Senna ebben újfent nem vett részt. A döntés végül megszületett: a verseny ismét elrajtolt.
A brazil címvédő nagy tempóban húzott el a mezőnytől, ami azt jelentette, hogy kilenc pontot hoz Proston (akkoriban ennyi járt egy győzelemért), s ha suzukai kizárását eltörlik, akkor ő lehet 1989 világbajnoka. Nem így történt: Senna, aki egy körrel korábban a hajtűben már hibázott egyet, a 14. körben belerohant Brundle Brabhamjébe, és kiesett a versenyből. Ezzel a szezon végleg eldőlt, Prost pedig a paddockban végre megnyugodhatott: döntése nem került a bajnoki címébe.
Nem Senna volt az adelaide-i eső utolsó áldozata: néhány körrel később Mansell is hibázott, majd Nelson Piquet rohant bele a karrierje utolsó F1-es futamán induló Ghinzani autójába. Az Osella hátsó kereke eltalálta a háromszoros bajnok sisakját, de szerencsére a brazil nem sérült meg – Ghinzani viszont alaposan beütötte bokáját, így sántikálva búcsúzott a sportágtól.
A végül 11 körrel idő előtt leintett futamot a második győzelmét szerző Thierry Boutsen nyerte a benettonos Nannini előtt, aki két héttel korábban Senna kizárása után megörökölte a suzukai győzelmet. Patrese lett a harmadik a másik Williamsszel, a grove-iak így nagyon simán szerezték meg a konstruktőri második helyet, míg a negyedik pozíció a karrierje egyetlen leggyorsabb körét szerző Satoru Nakajimáé lett.
