DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Ralikrossz

Győzelemmel zárta a szezont Kristoffersson, Hansené a vb-ezüst

A riválisoknak meghagyott két első hely után visszatért a dobogó tetejére a bajnokságot már tegnap megnyerő Johann Kristoffersson. Hongkongban véget ért a WRX csonka éve.

Szombaton eldőlt a Ralikrossz-világbajnokság első helyének sorsa: Johan Kristoffersson technikai hiba miatt nem ért célba a döntőben, ahol csak hatodik helyen rangsorolták, szezonja legrosszabb eredményeként, de a pontversenyben behozhatatlan előnyre tett szert.

Vasárnap aztán már tét nélkül korrigált: ő végzett elsőként a három előfutam összesítésében (igaz, csak egy részsikerrel), az első elődöntőben, valamint a döntőben is – a hét lehetőségből öt győzelemmel zárta hatodik világbajnoki szezonját.

Csapattársa, Ole Christian Veiby idei legjobb eredményével, a második hellyel fejezte be a szezont, a KMS így nem maradt idén sem egy-kettes siker nélkül. A dobogó igazi meglepetése azonban Patrick O’Donovan volt: az Európa-bajnokságról ismert brit versenyző bemutatkozó hétvégéjén nem csupán döntőbe jutott (szombaton éppen lemaradt róla), de harmadikként ért ott célba, két vb-alapembert, Timmy Hansent és Niclas Grönholmot megelőzve.



A mezőny állandó női résztvevője, Klara Andersson megnyerte a harmadik előfutamot, a döntőben pedig hatodik hellyel zárta a szezont. A szombati győztes, Kevin Hansen azonban nem szerepelt a legjobb hat között, hiába nyerte most is a SuperPole-t és az első futamot, az elődöntőből nem jutott tovább – a bajnokság ezüstérmes pozícióját azonban így is megszerezte.

A WRX 2023-as végeredménye

A domináns világbajnok, Kristoffersson előnye végül 37 pontot tett ki a Lydden Hill-i tűz miatt csonka, két részletből összeálló szezon végén: öt első, egy harmadik és egy hatodik helyet szerzett 2023-ban. Az RX1e modellel futott három versenyen verhetetlen volt, az RX2e-vel megcsappant az előny, de az utolsó négy fordulót összesítve is ő szerezte a legtöbb pontot.

A korábban 2019-ben bronzérmes Kevin Hansen legjobb összetett eredményét érte el a világbajnokságon: hongkongi győzelme mellett még háromszor lett második. A bajnoki dobogóra végül a győzni nem tudó, háromszor dobogós Niclas Grönholm fért fel, leszorította onnan az RX2e modellre váltással magasabb fokozatba kapcsoló Timo Scheidert – a német fokvárosi győzelme mellett háromszor állt a dobogó legalsó fokára, és esélyesnek tűnt, hogy eddigi messze legjobb évét a végelszámolásban is top 3-ban zárja. Gyenge szezonja volt viszont a 2019-ben világbajnok, elmúlt két szezonban ezüstérmes Timmy Hansennek: 2018 óta első győzelem nélküli szezonjában a pódiumra is csak egyetlen alkalommal állt fel.

A WRX idényét hét versenyző teljesítette csak végig – menetközben esett ki a leégett Special One Racing két versenyzője, Sebastien Loeb és Guerlain Chicherit, valamint Gustav Bergström–, az év végi vendégszereplőkkel kiegészítve összesen 13 pilóta szerepelt a világbajnokság idei mezőnyében.

A WRX eredménye hét forduló alapján:

1. Johan Kristoffersson KMS Volkswagen 141
2. Kevin Hansen Hansen Peugeot 104
3. Niclas Grönholm CE PWR 94
4. Timo Scheider Münnich SEAT 89
5. Ole Christian Veiby KMS Volkswagen 82
6. Timmy Hansen Hansen Peugeot 78
7. Klara Andersson CE PWR 71
8. René Münnich Münnich 30
9. Sebastien Loeb Special ONE Lancia 29
10. Guerlain Chicherit Special ONE Lancia 27
11. Patrick O’Donovan Hansen 22
12. Gustav Bergström KMS Volkswagen 20
13. Mikaela Ahlin-Kottulinsky KMS 13

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: