DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
Ralikrossz

Nyerő joker, büntetés és domináns bajnok

Portugáliában versenyzett a Ralikrossz-világbajnokság, ahol Niclas Grönholm jokartaktikája révén győzött – csapattársa, Szabó Krisztián negyedik lett. Ugyanitt véget ért az RX3 Európa-bajnokság szezonja.

A Hansen testvérek nagy formában kezdtek Portugáliában, a WRX-szezon utolsó előtti versenyhelyszínén, Timmy Hansen három kvalifikációs futamot húzott be, a Q4-et pedig Kevin Hansen nyerte – utóbbiban Szabó Krisztián harmadikként végzett. A köztes eredménylistán a háromszor második Johan Kristoffersson befért a két Hansen közé, ami az elődöntők felállását befolyásolta. Az első ágról Timmy és Kevin Hansen, valamint Szabó jutott tovább, a másodikról Kristoffersson, Grönholm és Enzo Ide. (Mivel a hétvégén csupán hét induló volt, a második elődöntőből mindenki továbbjutott.)



A GRX-SET finnje így negyedik rajtkockába sorakozhatott fel a döntőben, és tudta, hogy a joker időzítésével alkothat csak nagyot. Grönholm az első körben kijött, amikor pedig az utolsó körben az első három is teljesítette a saját jokerét, megörökölte a vezetést. A második-harmadik-negyedik helyen Timmy Hansen, Kristoffersson és Kevin Hansen ért célba, a háromszoros világbajnokot azonban öt másodperccel megbüntették pályaátvágás miatt, így hátrasorolták a hatodik pozícióba. Szabó Krisz ezzel egy héttel korábbi, spái első dobogója után egy negyedik hellyel gazdagodott.

A bajnokságból egy forduló maradt hátra, november 27-28-án a Nürburgring, ahol dupla fordulót rendeznek. 60 pont gyűjthető, így még minden nyitott az első három között: Timmy Hansen vezet 178 ponttal, Kristoffersson lemaradása 17 pont, Kevin Hansené 19. Grönholm 149 pontjával a negyedik, Szabó 127 egységével ötödik pozícióban áll.

Domináns szezonját ötből negyedik győzelmével koronázta meg Jurij Beleveszkij az RX3 Európa-bajnokság fináléjában Portugáliában: a Volland Racing svájci orosza hatalmas, 32 pontos előnnyel zárta az évet.

A szokásosnál kevesebben, csupán 14-en indultak az RX3 szezonzáróján, ráadásul a megszokott nemzetközi szereplők közül csak kevesen utaztak el Montalegrébe, nyolc portugál induló dúsította fel a mezőnyt. Így is a Volland Racing szokásos versenyzői uralták a hétvége futamait, elsősorban Jurij Belevszkij, aki már a köztes eredménylistáért járó pontokkal bebiztosította az Európa-bajnoki címet.

A négyből három kvalifikációs futamot megnyerő Belevszkij a folytatásban sem engedett ki, az első elődöntőt és a döntőt is elsőként zárta. Damian Litwinowitz indult mellőle az első sorból, de végül három Volland-pilóta foglalta el a dobogót: Marat Knyazev második, Kobe Pauwels harmadik lett. A bajnokságban Pauwels végzett a második helyen, egyetlen ponttal Knyazev előtt – a 17 éves újonc volt az egyetlen, aki idén Belevszkij mellett dobogót szerzett.

Az egyetlen magyar résztvevő, a szezon utolsó két versenyén nem induló Szíjj Zsolt végül nyolcadikként zárta a ponttáblázatot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: