DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
Rali

Lemaradt a pont az i-ről – Német Motorsport

Az abszolút második helyről esett ki Német Gábor és Németh Gergely a hétvégi Mecsek Rali utolsó előtti szakaszán – egy kis hibáért fizettek nagy árat a győzelemért zajló csatában.

A Diósgyőr Ralin aratott győzelem után kellő lendülettel vágott neki az Országos Rali Bajnokság harmadik futamának, a Mecsek Ralinak a Német Motorsport párosa: Német Gábor és Németh Gergely nem tűzött ki maga elé konkrét helyezésbeli célokat, de a megerősödő és kibővülő mezőnyben is szerette volna felvenni a kesztyűt a legjobbakkal.

Ezt pedig meg is tették: már az első gyorsasági szakaszon a holtversenyes legjobb idővel szaladt le a kettős, és végül az első tíz szakaszból négyszer is az ORB legjobb eredményét produkálta – ráadásul minden gyorsaságin ott volt a legjobb háromban.

NÉMETG_MECSEKRALLY2024-0948



Ennek köszönhetően két szakasszal a vége előtt az abszolút győzelemért támadtak Gáborék – amikor Árpádtetőn elcsúsztak egy banánhéjon.

„A pálya legvégén egy balos kanyarban felhordásos volt az út, amit már későn láttam meg, illetve nem feltétlenül számítottunk ott rá, és mivel nagy sebességgel érkeztünk a kanyarra, már nem volt lehetőség korrigálni. Leestünk a kanyar kijáratán, eltaláltunk egy kisebb fát és az árokban kötöttünk ki, így szertefoszlottak a reményeink. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, természetesen csalódottak vagyunk a végkifejlet miatt, nagyon rossz érzés így zárni egy futamot, ráadásul nagyon közel álltunk egy újabb jó eredményhez. Öröm az ürömben, hogy nekünk nem lett bajunk, illetve hogy az autó sérülései is inkább voltak látványosak, mint igazán súlyosak” – mesélte Német Gábor.

„Az azt megelőző gyorsaságit sikerült megnyernünk, és szerettük volna megtartani a pozíciónkat, vagy akár még közelebb kerülni a power stage-re az első helyhez. Nem feszítettük túl, nem mentünk ’győzelem vagy halál’ jeligére, de természetesen próbáltunk gyorsan autózni, hiszen egy nagyon erős, nagyon nívós mezőnyben harcoltunk az abszolút győzelemért. Próbáltunk mindent megtenni a sikerért, ezért vagyunk autóversenyzők” – tekintett vissza Németh Gergely navigátor.

NÉMETG_MECSEKRALLY2024-119

A részeredményekbe viszont ezúttal is lehet kapaszkodni, és ez a futam újra igazolta azt, amit az előző kettő is: a páros a tempót tekintve megérkezett a magyar élmezőnybe.

„A szezon előtt az volt a célunk, hogy sikerüljön szintet lépni tavalyhoz képest és fel tudjunk nőni a magyar élmezőny szintjére, amelyet nagyon gyors, nagyon rutinos, sokat látott, régóta itt versenyző párosok alkotnak. Nagyon örülök, hogy a Mecsekben is sikerült felvenni a riválisok tempóját és nagyon élvezetes csatákat tudtunk vívni a dobogós helyeken, harcban tudtunk lenni a győzelemért. Ez adhat némi önbizalmat a folytatásra nézve, ezt kell magunkkal vinnünk a következő futamokra. Az elkövetett hibát pedig ki kell elemezni, tanulni belőle és megpróbáljuk levonni a következtetéseket” – tette hozzá Gábor.

NÉMETG_MECSEKRALLY2024-2388

„Nagyon munkás verseny volt, folyamatosan állítgattuk az autót, módosítgattuk, hogy minél többet tudjunk kihozni belőle, szinte szakaszról szakaszra változtattunk valamin. Sok tapasztalatot szereztünk, és az is egy ilyen nagyon értékes tapasztalat, hogy milyen ilyen tempóban, ilyen éles csatában végigcsinálni egy ennyire hosszú, nehéz versenyt. A vége most nem jött össze, ezt nagyon sajnálom, de most csak annyit tudok mondani, hogy lerázzuk magunkat, felállunk ebből is, és megyünk tovább!” – fogalmazott Gergő.

A Német Motorsport párosa három futam után a futamgyőzelmek, a szakaszgyőzelmek és az élen töltött szakaszok számában is a magyar bajnokság második helyén áll, a kiesés miatt azonban a pontversenyben a hatodik pozícióig csúsztak vissza.

Kövesd csapatunkat a Facebookon: https://www.facebook.com/NemetMotorsport 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: