DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
Rali

Új autóval és navigátorral támad Vincze Ferenc

A Korda Racing marad, de egy újabb Skoda Fabia Rally2 és egy új navigátor is változást jelent a korábbi magyar bajnoknál.

Több fronton is változtat erre a szezonra a 2019-es magyar bajnok: a tavalyi Skodát egy újabb fejlesztésű Fabia Evo Rally2-re cseréli, és a jobb egyben is módosul a felállás, hiszen Percze Nándor diktálja majd az itinert. Egy dolog viszont változatlan: továbbra is a Korda Racinget képviseli a pilóta.

„Nándival régóta ismerjük egymást, hiszen ő is szécsényi, nagyon rutinos és jó navigátornak tartom, most pedig úgy hozta az élet, hogy együtt vágunk neki a bajnokságnak. Biztos vagyok benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni” – mondta Vincze Ferenc.

IMG_20230326_123322_097



Ami pedig az autót illeti: Jan Kopecky egyik korábbi Skodájába ülhet bele idén a páros. „Fejlődik a technika, mindenki igyekszik a lehető legfrissebb autókkal indulni, így nekünk is váltani kellett: nem sokkal a rajt előtt sikerült szert tennünk Kopecky egyik korábbi Fabiájára. Vezettem már Evo Skodát, de ez más lesz, frissebb fejlesztésű, jobb lehet a futóműve, a motorja, a váltóáttétele is. Bízom benne, hogy ezzel fel tudjuk venni a versenyt az élmezőnnyel. Szeretnénk minél jobb eredményeket elérni és kihozni magunkból a maximumot, aztán majd meglátjuk, hogy ez a szezon végén mire lesz elég ebben a nagyon erős magyar bajnokságban” – tette hozzá a pilóta.

A csapat tehát továbbra is a Korda Racing, viszont a sűrű program miatt a felkészítésben besegít az XIQIO Racing. A páros a szezonnyitó Székesfehérvár Rali előtti napokban egy teszt keretein belül szeretné kipróbálni a frissen érkezett Skodát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: