Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 9. kedd
Rali

Velenczei legyőzte Vinczét Vácon

Pályafutása második győzelmét aratta Velenczei Ádám: éles csatában győzte a bajnoki pontverseny első helyét így is átvevő Vincze Ferencet, Turán Frigyesé a dobogó alsó foka a Dunakanyar Ralin.

A hazai ralibajnokság harmadik futamán rendezték Dunakanyar Rali néven, váci központtal: szombaton négy, vasárnap pedig nyolc gyorsasági szakasz várt a mezőnyre. Az első két versenyt megnyerő világbajnok, Mads Ostberg kihagyta ezt a hétvégét, így megnyílt az esély az üldözők előtt, de az eddig két második helyet szerző Vincze Ferenc is nehéz helyzetbe került: egy betegség miatt több kilogrammot is fogyott a héten, még az utolsó pillanatokban is kérdéses volt az indulása, ráadásul tesztelni sem tudott a verseny előtt.

Az első szakasz első féktávján rögtön kiszállt az egyik esélyes, Klausz Kristóf, aki összetörte a Skodáját, Turán Frigyes pedig tíz másodperc büntetéssel kezdett, de az első napon ő volt a leggyorsabb - a büntetéssel együtt 9,5 másodperc hátránnyal szorult csak a harmadik helyre, jó tempót diktált. Velenczei Ádám és Vincze gyűrte egymást az élen, egy-egy szakaszt nyertek a szombati négyből és csak 2,3 másodperc volt köztük a nap végén.

velencz2



fotó: Velenczei Ádám rally versenyző Facebook

Szombaton az első körben Vincze felszívta magát, a három gyorsaságiból kettőt is megnyert és hét tizedmásodperces fórral átvette a vezetést, elsőként mehetett be a szervizparkba, de a folytatásra elfogyott a lendülete: nem is érezte magát igazán jól, illetve az autójánál is fellépett egy technikai gond, amivel elvesztett némi időt. Eközben Velenczei valósággal szárnyalt: a második körben visszavette a vezetést és 2,7 másodperces előnnyel várhatta az utolsó két szakaszt, majd a következő pályán el is döntötte az első hely sorsát, amikro további 2,3 másodpercet osztott ki Vinczének. Végül a power stage-en is ő bizonyult a leggyorsabbnak, így nemcsak pályafutása második abszolút győzelmét aratta a 2020-as Vértes Rali után, de maximális pontszámmal zárta a viadalt.

A végére elfáradó Vinczének be kellett érnie egy újabb második hellyel, ám ha csak néhány ponttal is, de ezzel is átvette a vezetést a bajnokságban: három futam után három ponttal vezet Velenczei előtt, míg Ostberg hátrébb szorult - igaz, a mínuszolás miatt ez egyelőre nem sokat jelent. Turánnak adódott egy technikai gondja és egyébként sem tudta tartani a két szécsényi pilóta tempóját, így a egy biztos dobogós hellyel idei eddigi legjobb eredményét szállította, a top ötbe pedig még Német Gábor és Bodolai László fért be.

Folytatás júniusban, a Mecsek Ralin.

A Dunakanyar Rali végeredménye:

1. Velenczei - Vánsza
2. Vincze - Németh +6,4
3. Turán - Farnadi +51,2
4. Német - Adorján +1:34,3
5. Bodolai - Deák +2:02,3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: