DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Rali

Vincze Ferenc: Próbáltunk bekezdeni...

Két szakaszgyőzelem, második hely és egy dicséret Mads Ostbergtől - így tért vissza a magyar bajnokságba a korábbi aranyérmes Vincze Ferenc. Az első körben hibázott, de nagyon elégedett az eredménnyel.
Egy teljes szezonnyi kihagyás után tért vissza a magyar pontvadászatba Vincze Ferenc: a 2019-es bajnok Németh Gergely navigálásával már az első gyorsaságit megnyerte a Salgó Ralin, végül pedig az abszolút második helyen, legjobb magyarként zárták a viadalt. 
 
"Nem tudom, hogy miért sikerült ilyen jól az az első szakasz. Próbáltunk bekezdeni és gyorsan menni, de igazából mindhárom körben ugyanazt autóztuk azon a pályán minimális eltéréssel és inkább a többiek gyorsultak fel később, talán elsőre még kicsit óvatosabbak voltak" - tekintett vissza a korai szakaszgyőzelemre a pilóta.
 
vferi
 
"A második gyorsaságin viszont nekimentem egy padkavédelmi tárgynak, ami kicsit máshol volt, mint a pályabejáráson és olyan tempóval érkeztünk meg, hogy nem tudtuk elkerülni. Ott elment a futómű, illetve a gumit is kicsípte, nagy szerencsénk volt, hogy nem eresztett le, a gyorsasági után ki is cseréltük. Igazából ott és a következő, elállított futóművel teljesített Cereden szedtük össze a hátrányunk nagy részét, én hibáztam" - fogalmazott önkritikusan Vincze.
 
A folytatás viszont jobban alakult, nyertek még egy gyorsaságit és végül 16,4 másodperccel Mads Ostberg mögött másodikként végeztek - ebből 10,7 valóban az említett két pályán jött össze, a harmadik Bátonyterenyén pedig Vinczéék megállapított időt kaptak Hadik Andrásék balesete miatt.
vferi2
 
"Összességében nagyon pozitívnak értékelem a visszatérést, jó eredményt értünk el, hiszen a magyarok között végül mi zártunk a legjobb helyen és egy olyan pilótától kaptunk ki, akitől egyáltalán nem szégyen, sőt örülök annak, hogy ilyen közel tudtunk hozzá lenni és egyszer-egyszer meg is csíptük. A csapat is örül, mindenki jó munkát végzett, a harmadik körre már az autó beállításai is jól működtek - változtattunk sok mindent futam közben és ott már a ceredi időnk is rendben volt, illetve Bátonyterenyén is jobbnak éreztem a Skodát, csak ott nem tudtunk végigmenni. Elégedett vagyok, hosszú még a bajnokság, de a kezdés jól sikerült" - értékelt a korábbi bajnok, akit a futamgyőztes Ostberg is kiemelt, mint komoly ellenfelet.
 
A szezon április végén a Boldogkő Ralival folytatódik majd, ahol Vincze tavaly nem versenyzett, ennek ellenére természetesen legalább úgy szeretné folytatni, ahogy Salgótarjánban szerepelt.
 

 

"Tavaly nem indultam ezen a versenyen, a pályák egy rövid részletén mentem talán hat éve még a Mitsubishivel, több tapasztalatom nincs rajtuk. Videók alapján jónak tűnnek, tetszenek és nem gondolom, hogy rosszabbul kellene szerepelnünk, mint most, szeretnénk dobogóra állni - természetesen mindenhova úgy megyünk, hogy nyerni szeretnénk, de látjuk, hogy az nagyon nehéz."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: