DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Ostberg nyerte a Mecsek Ralit, Hadik növelte az előnyét a tabella élén

Mads Ostberg győzelmét senki nem tudta veszélyeztetni, de Csomós Miklós kiesésével Hadik András egyre jobb helyzetben van a tabella élén - Turán Frigyes ismét hibázott, Bútor Róbert második lett a WRC-vel.

Péntek este egy hosszú, 18 kilométeres, esős-nyálkás és főleg éjszakai gyorsaságit kellett teljesítenie a Mecsek Rali mezőnyének, a WRC2-es világbajnok Mads Ostberg pedig már itt jelezte, hogy ezúttal mindenképpen nyerni szeretne, egy első idővel nyitott a lengyel Grzegorz Grzyb, valamint a címvédő és listavezető Hadik András előtt. Az előző két futamon rontó Turán Frigyes itt ismét hibázott, így bő húszmásodperces hátrányt szedett össze, innen indította meg a felzárkózást szombaton.

A dráma itt sem maradt el, az előző versenyt megnyerő Csomós Miklós ugyanis egy jobbkanyarban lecsúszott az útról és úgy megütötte a Skoda futóművét, hogy fel kellett adnia a futamot - közben pedig az orfűi elágazásban nem kevesebb, mint öt (!) autó ugratott le a domboldalon, majd annak túloldalán hasonló manőverrel ugrott vissza az útra, az ott jelenlévő nézők legnagyobb örömére. Az már az első szombati kör végére eldőlt, hogy Ostberget most nem lehet megverni, főleg Pécsváradon ment nagyot, úgyhogy 18 másodperces előnyt autózott ki Hadik, illetve 21-et Grzyb előtt, míg Turán már a negyedik helyre jött fel a magyar bajnoki értékelésben.

DuEn_54MecsekRallye_0076



A második közben Ostberg tovább növelte előnyét, Grzyb pedig megelőzte a rossz gumiktaktikát választó Hadikot a második helyért, sőt, Turán is közelített riválisához. Az utolsó kör első szakaszán Hadik és Turán tizedre egált autózva volt a leggyorsabb, majd Alsómocsoládon utóbbi futama véget ért: ismét hibázott, beesett az erdőbe és bár szerencsére a versenyzőknek nem lett bajuk, de nem tudták folytatni, így ismét nulláztak. Turánék bajnoki reményei ezzel minden bizonnyal elszálltak, mínuszolás ide, levegőben lógó boldogkői eredmény oda, négy futam után nagyon rosszul állnak a bajnokságban.

Hadik erre a körre egyébként is felszívta magát és két remek időeredményt autózva visszaelőzte Gryzbet, így behúzta a magyar bajnoki második helyet Ostberg mögött, aki 33,6 másodperccel volt gyorsabb, megnyerte a power stage-et is, így behúzta első magyarországi győzelmét és maximális ponttal távozott. Hadik mögött Grzyb lett a harmadik, Velenczei Ádám a negyedik, Klausz Kristóf pedig az ötödik.

Szóljunk külön Bútor Róbertről, aki most mutatta meg először élesben a világszenzációnak számító Citroen C3 WRC-t és a nap végére azért belendült: pénteken a sötétben, vizes körülmények között még nagyon óvatosan ment vele, több mint húsz másodpercet kapott, majd a szombati elsőn ő is a dombról leesők táborába tartozott, ott szerencséje volt, hogy nem tört össze az autó. A kör végétől azonban felvette a tempót és bár Alsómocsolád kevésbé feküdt neki, de a másik két pályát két-két alkalommal megnyerte és a futam abszolút második helyén végzett Ostberg mögött - őt viszont egyrészt nem értékelik az ORB-ben, másrészt amúgy sem értékelteti magát, leadta a menetlevelét.

Ezzel a futammal Hadik óriási lépést tett a címvédés felé: eddig négy futamból van egy győzelme és három második helye, a tabellán egyedül Csomós volt hozzá közel, aki most nullázott, úgyhogy bár a mínuszolás miatt még sok minden történhet, de a hat értékelt versenyből Hadiknak van már négy remek eredménye, míg a többieknek gyakorlatilag semmi hasonló - Csomósnak lehet még esélye a folytatásban, de a csata most erősen elbillent a miskolci fordos irányába.

A Mecsek Rali végeredménye:

1. Mads Ostberg - Torstein Eriksen
2. Bútor Róbert - Tagai Róbert +25,9 (magyar bajnokságban nem értékelik
3. Hadik András - Kertész Krisztián +33,6
4. Grzegorz Grzyb - Adrian Sadowski +38,2
5. Velenczei Ádám - Igor Bacigál 1:38,3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: