DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Az RSB válaszolt Turánnak: Hadik a bajnok

A Rally Szakági Bizottság megdöbbentőnek tartja, hogy Turán Frigyes a saját maga által elfogadott szabályt kifogásolta utólag. Hadik András és Kertész Krisztián a 2020-as szezon bajnoka.

A Mikulás Rali után volt némi egyet nem értés abban, hogy hogyan is kell számolni a hazai ralibajnokság pontjait és végül a Hadik András - Kertész Krisztián, vagy a Turán Frigyes - Bagaméri László páros ünnepelheti-e a bajnoki címet. Mindezt a szabály nem pontos megfogalmazása miatt vitatták elsősorban Turánék, a Rally Szakági Bizottság azonban már akkor egyértelművé tette, hogy Hadikék a bajnokok - magáról a szabályról pedig Turán természetesen pontosan tudott, hiszen RSB-tagként ő is megszavazta. 

A bizottság most kiadott egy határozatot ezzel kapcsolatban:

1/2021 Rally Szakági Bizottsági határozat. 2021.01.04

A Rally Szakági Bizottság a MNASZ Főtitkárának felhívására megvizsgálta a Turán Motorsport Egyesület nevében, Turán Frigyes által benyújtott, 2020. 12. 11. keltezésű, MNASZ Elnökségnek címzett kérelmet, amelyben Turán Frigyes kérte, hogy az MNASZ honlapján megjelentetett Magyar Országos Rally1 Bajnokság 2020. évi eredményét a közzétett formában az Elnökség ne fogadja el.

A Rally Szakági Bizottság megállapította, hogy

• ezt a határozatot a bizottság az utolsó bajnoki futam előtt a négy, még a bajnokság megnyerésére esélyes versenyző páros „védelmében” hozta azzal a szándékkal, hogy olyan versenyző párosok ne kapjanak bajnoki pontokat, akik amúgy sem kerülnek értékelésre a három versenyes szabály (RVSZ I. 35.9.1.) miatt. Így az „elvett” pontokat azok kapják, akik ténylegesen beleszámítanak az év végi értékelésbe;

• az előterjesztés céljával Turán Frigyes is egyetértett és a Rally Szakági Bizottság tagjaként azt megszavazta. A szavazást megelőzően a Rally Szakági Bizottság tagjai pontos információkkal bírtak a határozat céljáról és az abban foglaltak értelmezéséről. A határozat négy RSB tag (Turán Frigyes, Buna Zoltán, Berényi Ákos és Bernhardt János) IGEN szavazatával került elfogadásra;

• Turán Frigyes a Mikulás Rally versenyen, az utolsó gyorsasági szakasz céljában, a RallyeRádió élő adásában tett nyilatkozatával is megerősítette, hogy érti a határozat tartalmát és elmondta milyen feltételekkel lehet ő a Magyar Bajnok. Ez a nyilatkozat szó szerint megegyezett a határozatot megszavazók álláspontjával;

• Turán Frigyes a Mikulás Rally verseny cél ceremónián gratulált a Hadik András – Kertész Krisztián versenyzőpárosnak, akik az általa megszavazott 52/E/2020 sz. határozata szerinti pontszámítás alapján bajnoki címet szereztek a Magyar Országos Rally1 Bajnokságban. Ezzel Turán Frigyes elismerte, hogy az általa is megszavazott határozattal a 2020. évi Magyar Országos Rally1 Bajnokságban a bajnoki címet sportszerű körülmények között nyerte meg a Hadik András – Kertész Krisztián versenyzőpáros.

A Rally Szakági Bizottság sajnálja és megdöbbentőnek tartja, hogy Turán Frigyes a Rally Szakági Bizottság tagjaként a saját maga által elfogadott határozatot kifogásolja utólag úgy, hogy megelőzően az 52/E/2020 sz. RSB határozat ellen nem élt fellebbezési jogával az MNASZ Általános sportszabályzat és előírások 35.2.1 szerint a Sporttanács felé és az MNASZ Elnökséghez címzett kérelmében semmilyen új, a határozat megszavazásakor nem ismert körülményt nem adott elő.

A Rally Szakági Bizottság megállapította, hogy a kifogásolt eredmény megfelel a Rally Szakági Bizottság 52/E/2020 sz. határozatában leírtaknak és a határozatot megszavazó Rally Szakági Bizottsági tagok eredeti szándékának, ezért úgy határoz, hogy a 2020-as évi Rally1 Bajnokság MNASZ honlapon közzétett abszolút és kategória végeredményeit javasolja az Elnökségnek jóváhagyására.

Fenti határozatot a Rally Szakági Bizottság 5 igen szavazattal elfogadta.



hadik_1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: