DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Nem fertőzte meg a vírus a Peugeot Kupát

Július közepén elindulhat a 2020-as rali bajnoki szezon, melynek – ahogy már két éve – szerves része a Peugeot 208 Rally Cup Hungary nevű kupasorozat. Egyforma Peugeot 208 R2-es versenyautókkal, felügyelt technikai keretek között indulnak a párosok, melyben külön pontozás alapján, versenyenként és év végén is pénzdíjazásban részesülnek a Kupában résztvevők. Az eredetileg nyolc futamos magyar ralibajnokság versenyei év elején sorra elmaradtak, de szerencsére a Peugeot Kupa mind az öt, betervezett aszfaltos futama szerepel a módosított 2020-as naptárban.

Július 18-19. a szezonnyitó Salgó Rally dátuma, ahol végre elindulhat a ralibajnokság. Év elején - amikor még nem lehetett tudni a koronavírusról - nyolc páros jelezte, hogy részt kíván venni a Peugeot, a Tagai Racing Technology és a Pirelli által támogatott Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozatban.

DuEn_DomahazZabar2020_453_resize



A vírushelyzet miatt a versenyek elmaradtak, de a szigorítások csökkenésével megjelent az új versenynaptár és a Peugeot kupa kiíróinak örömére a versenyzők többsége továbbra is kitartott a sorozat mellett.

„Nagyon örülök, hogy újra elkezdhettünk ralizni és annak is örülök, hogy a Peugeot Kupások közül mindenki egészséges. Bízom bennem, hogy ez igaz a rali társadalomra és a rajongókra egyaránt!” – kezdte beszámolóját Balkányi György, a Peugeot magyarországi forgalmazójának ügyvezető igazgatója. „Büszke vagyok arra, hogy a Covid-19 ellenére össze tudtuk rakni az idei szezonra is a korábbi évekhez hasonló színvonalon a Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozatot. A Peugeot részéről el tudtuk érni, hogy ne kelljen megcsonkítani a korábban beígért díjazásokat, de a versenyzőknek sem volt egyszerű felállítani saját programjukat. Minden összeállt, így a Peugeot Kupa sok szeretettel várja a regisztrált versenyzőit.”

DuEn_MecsekRallye2019_0036_resize

Az év eleji jelentkezőkből egyedül a Márta - Hényel páros jelezte, hogy nagy sajnálatára, nem tud részt venni a Kupában, de közben új jelentkező is érkezett a sorozatba. „Erős mezőnnyel indulunk neki a kupának, hiszen a tavaly megismert párosok mellett vannak ismert versenyzők, akik Peugeot Kupás újoncként indulnak és vannak olyanok is, akik teljesen újoncként vágnak neki a ralinak és a sorozatnak egyaránt.”

Egyedül a kupában tavaly második helyet megszerző, román Maior testvérpár szereplése kérdéses még, hiszen a fél évre bezsúfolt versenynaptáraknak köszönhetően a magyar bajnoki futamok dátuma egybeesik a román bajnokság több versenyével is. Maiorék szeretnének részt venni a Kupában, de a támogatók döntése, hogy melyik bajnokságban tudnak majd elindulni.

DuEn_BakonyaRally2020_162_resize

Ahogy Balkányi György elmondta: „A TRT (Tagai Racing Technology) és a Pirelli továbbra is teljes mellszélességgel támogatja a sorozatot és velünk együtt ott lesz a szervizparkokban. Sátrainkat messziről is jól fel lehet majd ismerni és bízom benne, hogy a versenyzőink látványban és küzdeni akarásban is kiszolgálják majd a szurkolóikat! Mindenkinek egy kalappal!”

A Peugeot Kupa versenynaptára:

2020.07.18-19.                   Salgó Rally

2020.08.15-16.                   Miskolc Rally

2020.09.05-06.                  Eger Rally

2020.10.10-11.                   Vértes Rally

2020.11.06-08.                   Nyíregyháza Rally

Benevezett párosok:

Hangodi Bendegúz - Patkó Gábor

Hibján József - Szollár Csaba

Maior Norbert - Maior Francesca

Maricsek Miklós - Paizs Róbert

Német Gábor - Adorján Szabolcs

Tábori Ákos - Gáll Csaba

Viszló Csaba - Csökő Zoltán

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: