DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

„Egy fiatal a neten lát először raliversenyt”

Berényi Ákos, a hazai rali szakágvezetője beszélt a nézőket érintő kérdésekről - fejlesztenek egy telefonos alkalmazást, a városokat pedig még jobban bevonnák a versenyekbe.

Sok kérdés merül fel a hazai ralisportot követők részéről azzal kapcsolatban, hogy milyen manapság követni egy-egy magyar futamot - rendszeresen előkerül a "régen minden jobb volt" mondat. Berényi Ákos szakágvezető beszélt erről a témáról.

"Sokszor hallom a mondatot, hogy régen másképp volt… és ez így igaz is, régen tényleg másképp volt. Csakhogy az egész társadalom megváltozott, felgyorsultunk, teljesen máshol tartunk most, mint akár tíz éve tartottunk. Sokkal több szórakozási és program lehetőség van ma egy hétvégére, mint akár tíz vagy húsz éve volt" - mondta Berényi.

"Rohanunk és egyszerre szeretnénk a szabadidőnkben mindent is csinálni. Leszaladni a Balatonhoz vagy a Tiszához napozni vagy horgászni, motorozni és autóversenyt is nézni egyszerre. Szinte minden hétvégére jut a közelben egy város vagy falunap a fesztiválokról nem is beszélve. Ma már rendelkezésre áll szinte mindenkinek a mobil telefonon a nagysebességű internettel, ahonnan az online eredményeket tudjuk követni, ahol élőben tudjuk a futam történéseit nézni a fotelből, vagy akárhonnan. Fontossá vált a közösségi média az embereknek. Rengeteg az információ, fotók és videók kerülnek fel az internetre a versenynapokon. Ez mind fantasztikus, de így nem biztos, hogy autóba ülnek és leutaznak két, háromszáz kilométerre családok, barátok, szurkolók megnézni egy-egy versenyt. Ezzel a problémával több sportág küzd és komoly kihívást jelent a változtatás" - magyarázta a szakágvezető, aki szerint viszont van valami, amit az internet természetesen semmiképp sem tud pótolni.

brr



"A versenyautók adta valódi testközeli élményt teljesen más a pálya széléről átélni. A hangjuk az illatok a látványuk élőben semmihez sem fogható. A helyszínen, a szervizparkokban, a gyorsasági szakaszok rajtja előtt a nézők, rajongók tudnak pár mondatot beszélni a kedvenc versenyzőjükkel. Ezeket szerencsére nem tudja visszaadni még az internet.A fanatikus néző közönségünk ehhez alkalmazkodott a valódi és a netes élményt kombinálták. Így a versenyeken azt látjuk, hogy élvezik a pálya mellett a látványt és két gyorsasági szakasz között követik online a többi szakaszon történteket, eseményeket. Erre remek felület a rally-rádió és az online eredményközlő felületünk. Folyamatban van egy telefonos alkalmazás fejlesztése, ahol a versenyautók pillanatnyi helyzetét is nyomon lehet majd követni."

Ennek ellenére változásokat szeretnének eszközölni és tartani a lépést a korral.

"Most azt látjuk, hogy megfordult minden. Az a helyzet, hogy jelen pillanatban egy fiatal most a neten lát először rally versenyt. Ott találkozik velünk először. Ott tájékozódik és onnan érkezik meg hozzánk egy versenyre nézőnek. Erre kell koncentrálnunk, hogy több versenyünkön legyen ott. A tavalyi évben már látható volt a fejlődés nézőszámban, amit a versenyek átalakításával értünk el. Teret kell biztosítanunk az online közvetítéseknek, amik új nézőket csalogattak ki a versenyekre. Ötleteket és megvalósítást várunk a rendezőktől, amiktől még nézőcentrikusabb, változatosabb lesz egy-egy futamuk. Úgy látom, hogy ezt ők is így gondolják. Ezt az utat folytatva célunk, közelebb vinni a nézőket a rendezvényeinkhez, így be szeretnénk jobban vonni a városokat a versenyekbe. A versenyközpontokat és szervizparkot egységesen be szeretnénk vinni a városokba. Ezeken a helyszíneken egységes arculattal, a sportunkhoz szorosan kapcsolódó szórakozási lehetőségekkel várnánk a nézőket. Így kapcsolnánk össze az élményeket és invitálnánk meg a szurkolókat a versenyekre."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: