Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 16. szerda
Rali

Tragédia: Elesett és meghalt a raliversenyző

Nem autóversenyen veszítette életét a 31 éves ralis, B. Ákos. A pilóta egy családi napon elesett és beütötte a fejét. A kórházban súlyos kórképet állapítottak meg, és nem tudták megmenteni.

A tragikus esetről a Kisalföld.hu számolt be. Egy ralis társaság Bakonyszentlászlón szervezett családi napot, iszogattak és beszélgettek. A mentőkhöz és a rendőrökhöz 17 óra 10 perckor érkezett a hívás, hogy „egy zárt telephelyen baleset történt”; a szemtanúk elmondása szerint a pillanat törtrésze alatt zajlott le minden. Ákos egy pickup kisteherautó platóján állt, az autó nem volt mozgásban, de ő egyszer csak hanyatt esett. Olyan gyorsan történt, s olyan távolságban állt, hogy senki nem tudta volna elkapni. Úgy tűnt, mintha a karját sem nyújtaná – írta a forrás.

Magatehetetlenül, eszméletlenül találták meg, amikor odaszaladtak hozzá, vélhetően nem tett védekező mozdulatot, amely az esést, s a fejet ért ütést tompíthatta volna. A győri Petz-kórházban, ahova az akkor már mesterségesen lélegeztetett beteggel a tetőn szállt le a mentőhelikopter, szombat kora este a sürgősségi osztály fogadta.

Az azonnali CT kimutatta a súlyos kórképet: a koponyasérülésnél bevérzett az agy, tudta meg a Kisalföld prof. Oláh Attilától, a győri kórház orvos igazgatójától. Ákos az intenzív osztályra került, másnap, tehát vasárnap reggel újabb CT készült, amely visszafordíthatatlan folyamatot tárt fel: a vérzést nem tudták elállítani, B. Ákos aznap elhunyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?