Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 10. kedd
Rali

Tim Gábor második a Salgó Ralin

Tim Gábor számára az idei év főként a műszaki hibákról szólt, a Salgó Rallye-ig megrendezett öt bajnoki futamból csak hármat tudott befejezni, így csak győzelemmel lett volna esélye a bajnoki címre.

A vanyarci pilóta hazainak számító versenyén mindent kisajtolt az Opel Adam R2-ből, de nem bírt a bajnoki esélyes párossal. Timár Tamás navigálásával szakaszgyőzelmet is szerzett, de végig a második helyen autózott az opeles páros. A célba is így érkeztek, ezzel a bajnokságban előre léptek szintén a második helyre.

"A Salgó Rallye előtt még matematikailag volt esélyünk a bajnoki címre, de Trencsényi Vincéék tempóját most nem bírtuk felvenni. Végig 100%-on mentünk, nem volt műszaki gondunk, a gumikkal is jól taktikáztunk. Így elmondható, nem itt ment el a bajnoki cím esélye, hanem az előző futamokon, a kieséseken. A második hellyel maximálisan elégedettek vagyunk, ebben nem maradt. A bajnoki ezüstre még van esélyünk, erre kell a továbbiakban koncentrálnunk." - nyilatkozta Tim a futam után.

A Rallye2 Országos Bajnokság október 11-13. között zárul a Mecsek Rallye-val.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?