Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 18. szerda
Rali

Újra aszfalton készül Fiestára a Turán Motorsport párosa

Három megyét és két központot ölel át a Magyar Országos Rali Bajnokság következő aszfaltos versenye, az Ózd-Salgó Rali, melyet augusztus 23-25. között rendeznek Salgótarján térségében.

A kétnapos, 15 gyorsasági szakaszból álló futamon természetesen a Turán Motorsport párosa, Turán Frici és Bagaméri Laci is rajthoz állnak a Ford Fiesta R5-tel.

„A hosszabb kihagyást követően már nagyon várjuk, hogy újra beülhessünk a Fordba, bízom benne, hogy a tavalyi nehézségek után idén ezen a versenyen mellettünk áll majd Fortuna. Jó minőségű aszfaltos pályákon versenyzünk majd Ózd térségében, melyek között van néhány, ami kifejezetten nekünk kedvez, valamint 1-2 szakaszt fordított irányban kell teljesítenünk, ami számunkra is újdonság lesz. Sikerült pihennünk a családdal, de hiányzik már az autózás élménye és a verseny körüli hangulat. Úgy gondolom, hogy a beállításaink ideálisak, de a jövő heti teszten még ezeket tudjuk finomítani. Bizakodva tekintek a következő hétvége elé” – mondja mosolyogva Turán Frici.

ORB_Turan_Motorsport

Az Ózd-Salgó Rali pénteken este 18:00 órától egy izgalmas, 1.5 kilométeres prológgal veszi kezdetét, majd a hangulatos felvezetést követően szombaton 9 gyorsasági szakaszon élesben is bemutatkoznak a pilóták. Vasárnap Nógrádban és hevesi utakon 6 gyorsaságival és több mint 60 kilométerrel folytatódik és fejeződik be az Ózd-Salgó Rali. A futam díjkiosztó ünnepségét Salgótarján belvárosában tartják.

„Nagyon szeretnék az idei versenyen egy kicsit jobban szerepelni, mint tavaly. Igaz, akkor is jól indult az ózdi futamunk, hiszen megnyertük a prológot és az első versenynapon is az élmezőnyben autóztunk, azonban később egy műszaki hiba miatt picit hátrébb csúsztunk. Idén is többnyire ismerős terepen mehetünk a Fiestával, a programban ugyanis sok tavalyi pálya helyet kapott, de van olyan is, amit fordított irányban kell teljesítenünk, ez biztos izgalmas lesz. Nagy összecsapásra számítunk Vincze Feriékkel, akik nógrádiként hazai pályán versenyeznek majd. Összességében nagyon várom a futamot, mivel a ceredi gyors az egyik kedvencem. A domaházi szakaszon ugyanakkor nagyon régen mentem, ez egy tempós gyorsasági, izgatottan készülök erre az aszfaltos hétvégére” – tette hozzá Bagaméri Laci, Frici navigátora.

Érdekesség, hogy az ózdi térségben bő egy évtizede, 2008 nyarán rendeztek először önálló első osztályú futamot, majd némi szünetet követően az Ózd-Salgó Rali az utóbbi években stabilan beírta magát a versenynaptárba. Az ORB idei ötödik futamán számos újdonság vár a versenyzőkre és a kilátogató közönségre egyaránt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?