DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Kiss Ferenc dobogós helyezéssel feledtette a múltat

Erős nemzetközi mezőnyben szerezte meg a Mitropa Kupa harmadik helyét a Korda Racing Skoda Fabia R5 versenyautójával Kiss Ferenc és Patkó Gergely a szlovéniai Velenje Rallyn.

Húsz év után szállt újra versenye a kétszeres elsőosztályú magyar bajnok Kiss Ferenc a szlovéniai Velenje Rallyn, amelynek különös apropója, hogy annak idején a pilóta itt szenvedte el pályafutása egyik legnagyobb balesetét. Húsz év nagy idő, de az eset azóta is élénken él a pilóta emlékezetében, Kiss Ferenc elsődleges célja így nem is lehetett más, minthogy egy sikeres szerepléssel egyszer s mindenkorra átadja a múltnak a kétévtizedes emléket.

KR_Velenje_Rally_01



Az idei Velenje Rallyt a szervezők két versenynapra osztották, május 24.-én pénteken majd másnap, szombaton is egyaránt hat-hat gyorsasági szakasz került terítékre. Az aszfaltos pályákon a pécsi pilóta maradéktalanul teljesítette a kitűzött célt, a Mitropa Kupa nemzetközi mezőnyében a harmadik helyet szerezte meg a rali céljában.

KR_Velenje_Rally_03

„Gratulálok Fefékének, sikerült szép eredménnyel feledtetni a múltat.” – mondta Korda Erik a verseny végén. „Azt hiszem az idei legerősebb mezőny gyűlt össze a Mitropa Kupában a Velenje Rallyn, Rok Turk hazai pályán abszolút favoritnak számított, a magyar bajnoki címvédő Hadik Andrásról pedig mindenki tudja, hogy szélvész gyors. Ezzel szemben Fefe bő fél éve nem ült autóban, ennek ellenére a gyorsasági szakaszok felén top hármas időt autózott, ami nem csak a fentiek fényében számít jó eredménynek. Ezúton is köszönöm a srácok munkáját, csapatunk ismét remekül teljesített, a Skoda a rajttól a célig szépen muzsikált, illetve gratulálok Hadik Andriséknak a Mitropa Kupa győzelemhez.”

KR_Velenje_Rally_02

A 34 AMTK Rally Velenje Mitropa Kupa végeredménye:

1. Hadik András/Kertész Krisztián, Ford Fiesta R5 1:05.05,6

2. Rok Turk/Blanka Kacin, Hyundai i20 R5 +11,1

3. Kiss Ferenc/Patkó Gergely, Skoda Fabia R5 +35,5

4. Fogasy Gergely/Berendi Dávid, Ford Fiesta R5 +1.04,3

5. Hermann Gassner/Karin Thannhauser (D), Mitsubishi Lancer EVO X +3.53,3…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: