DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Bisaha-Velenczei csata a Szilveszter Ralin

Pénteken két gyorsasági szakasszal elrajtolt a hazai ralitársadalom szezonzáró eseménye, a jubileumi 20. Szilveszter Rali - az első helyért már csak ketten vannak komoly csatában az időeredmények alapján, de a holnapi hosszabb napon még bármi történhet.

A Hungaroring ad otthont az idei Szilveszter Ralinak is, pénteken pedig egy nyolc és egy tizenegy kilométeres gyorsaságit kellett teljesítenie az egyébként meglehetősen népes, sőt, nemzetközi mezőnynek. Az első pályán a cseh Ondrej Bisaha volt a leggyorsabb az R5-ös Skodával, bő öt másodpercet osztott ki Velenczei Ádámnak és hatot a lengyel Tomasz Zbrojának - a legjobb ötbe még Puskádi János, valamint ifj. Kiss László fért be, de utóbbi már 14 másodpercet kapott. Az R5-ös Skodát Mitsubishire cserélő Kazár Miklós egy hatodik hellyel kezdett, de a legjobb tízben ott volt még például Jedlóczky Márk, vagy az R5-ös autót most kipróbáló Csomós Miklós is.

A második pálya egy körgyorsasági volt és Velenczei itt visszavágott Ondrejnek: 2,5 másodperccel megnyerte a szakaszt, így a nap végén 2,6 másodperces hátránnyal követi ellenfelét a második helyen. Ifj. Kiss László még futott egy harmadik időt, a többiek viszont már tetemes hátrányt szedtek össze ezen a gyorsaságin - Csomós például megpördült, Német Gábor defektet kapott, de többen is (szinte mindenki, természetesen) a nézők kiszolgálását tűzte ki célul. A lengyel Zbroja egyébként eddig talán a futam legnagyobb meglepetése, hiszen az abszolút negyedik helyen áll az R5-ös autók között/előtt egy Ford Fiesta Protóval.

Szombaton négy szakasz vár a mezőnyre, az 5,75 kilométeres Ring külső, valamint a 11,1 kilométeres Ring belső körgyors két-két alkalommal.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: